1Ezek után pedig szerzett magának Absalom szekereket, lovasokat s ötven embert fullajtárnak.
2Reggelenként aztán felkelt Absalom, odaállt a kapu bejáratához, s minden embert, akinek valami ügye volt, s ítéletért a királyhoz tartott, magához hívott Absalom és azt mondta: „Melyik városból való vagy?” Ha az feleletül azt mondta: „Izrael egyik törzséből való vagyok, én, a te szolgád,”
3akkor Absalom azt felelte neki: „Úgy látom, hogy ügyed jó és igaz, de a király nem rendelt senkit sem, aki meghallgatna téged.” Majd azt mondta Absalom:
4„Bárcsak engem tenne valaki bíróvá e földön, hogy hozzám jönnének mindazok, akiknek ügyük van, én majd igazságosan ítélnék.”
5Sőt, amikor valaki odament hozzá, hogy leborulva köszöntse, ő kinyújtotta kezét, megfogta és megcsókolta.
6Így járt el egész Izraellel, amikor valaki ítélet végett kihallgatásra jött a királyhoz, s így bujtogatta Izrael embereinek szívét.
7Négy esztendő múltával aztán azt mondta Absalom a királynak, Dávidnak: „Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebronban az Úrnak tett fogadalmamat.
8Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor a szíriai Gessúrban volt: Ha visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, akkor áldozatot mutatok be az Úrnak.”
9Azt mondta erre neki a király, Dávid: „Eredj békességben.” Fel is kelt és elment Hebronba.
10Ugyanakkor titkos követeket küldött Absalom Izrael valamennyi törzséhez, ezzel az üzenettel: „Mihelyt meghalljátok a harsona szavát, mondjátok: ‘Király lett Absalom Hebronban!’”
11Kétszáz ember ment el Absalommal Jeruzsálemből. Ezeket meghívta, s ők jóhiszeműen mentek és semmit sem tudtak az ügyről.
12A gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is elhívatta Absalom Gílóból, a városából. Amikor aztán bemutatta az áldozatokat, igen nagy lett az összeesküvés, s a nép egyre gyülekezett és növekedett Absalom mellett.
13Hírmondó jött ekkor Dávidhoz és azt mondta: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael.”
14Azt mondta erre Dávid a szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Keljetek fel, meneküljünk, mert nem lesz menekvésünk Absalom színe elől; szaporán menjetek, hogy ha megérkezik, itt ne lepjen minket, s romlást ne zúdítson ránk, s kardélre ne hányja a várost.”
15Azt mondták erre a király szolgái neki: „Mindazt, amit urunk, a király parancsol, készséggel megtesszük, mi, szolgáid.”
16Ki is vonult a király és nyomában egész házanépe. Csak tíz mellékfeleségét hagyta hátra a király, hogy őrizzék a házat.
17Amikor aztán a király s nyomában egész Izrael kivonult, a háztól messze megállapodott,
18s valamennyi szolgája odament melléje, a keretiek és feletiek serege pedig, valamint az a hatszáz erős, harcos geti ember, aki Gátból követte nyomdokait, mind elvonult a király előtt.
19Azt mondta ekkor a király geti Ittajnak: „Miért jössz velünk? Térj csak vissza, s maradj a királynál, hiszen te idegen vagy, s csak úgy költöztél ki lakóhelyedről.
20Tegnap jöttél, s már ma kénytelen lennél velünk jönni? Én megyek, ahova mennem kell, te térj vissza, s vidd vissza testvéreidet magaddal és cselekedjen az Úr irgalmasságot és hűséget veled, amiért jóindulatot és hűséget tanúsítottál.”
21Ittaj azt felelte a királynak: „Az Úr életére s a te életedre mondom, uram király, hogy bárhol leszel, uram király, akár a halálban, akár az életben, ott lesz szolgád is.”
22Azt mondta erre Dávid Ittajnak: „Jöjj tehát, s vonulj át.” Át is vonult a geti Ittaj s minden vele levő embere, valamint az egész sokaság.
23Mindenki hangosan sírt, s átvonult az egész nép, s a király is átment a Kedron patakon, s az egész nép arra az útra tartott, amely a pusztára visz.
24Eljött Szádok pap is, s vele a leviták mind, s elhozták az Isten szövetségének ládáját, s letették az Isten ládáját — Abjatár is felment —, amíg az egész nép teljesen ki nem vonult a városból.
25Ám a király azt mondta Szádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba: ha kegyelmet találok az Úr szemében, majd visszavisz engem, s ismét megmutatja nekem azt és hajlékát;
26ha pedig azt mondja nekem: ‘Nem tetszel,’ itt vagyok, tegye azt, ami jó előtte.”
27Majd azt mondta a király Szádok papnak: „Ó látó, térj vissza a városba békességgel, s két fiatok, Ahimaász, a te fiad és Jonatán, Abjatár fia is legyen veletek.
28Íme, én a puszta mezőin fogok lappangani, amíg hír nem jön tőletek értesítésül.”
29Erre Szádok és Abjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, s ott maradtak,
30Dávid pedig felment az Olajfák hegyére, sírva ment, mezítelen lábbal s beburkolt fejjel haladt, s az egész vele levő nép is beburkolt fővel, sírva tartott felfelé.
31Hírül hozták közben Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között, Absalom mellett van. Azt mondta akkor Dávid: „Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát.”
32Amikor aztán Dávid feljutott a hegy tetejére, ahol imádni akarta az Urat, íme, eléje jött az aráki Húszáj, megszaggatott ruhával s földdel beszórt fővel.
33Azt mondta ekkor neki Dávid: „Ha velem jössz, csak terhemre leszel,
34ha azonban visszamégy a városba, s azt mondod Absalomnak: ‘Szolgád vagyok, király, amint apád szolgája voltam, úgy leszek a te szolgád’: akkor megsemmisítheted Ahitófel tanácsát.
35Ott lesznek veled Szádok és Abjatár, a papok, s te majd jelents mindent, amit hallasz a király házából, Szádoknak és Abjatárnak, a papoknak.
36Azokkal pedig ott van két fiúk: Ahimaász, Szádok fia és Jonatán, Abjatár fia. Ezek által aztán üzenjetek meg nekem mindent, amit hallotok.”
37Elment tehát Húszáj, Dávid barátja a városba, és Absalom is bevonult Jeruzsálembe.