1Amikor aztán Joáb, Száruja fia észrevette, hogy a király szíve ismét Absalom felé fordult,
2elküldött Tekoába, s hozatott onnan egy eszes asszonyt, s azt mondta neki: „Színlelj gyászt, s ölts gyászruhát, s ne kend meg magadat olajjal, hogy olyan légy, mint a már hosszú ideje halottat gyászoló asszony,
3s menj be a királyhoz, s mondd neki ezt és ezt.” Azzal szájába adta Joáb a szavakat.
4A tekoai asszony be is ment a királyhoz, földre borult előtte és meghajtotta magát és azt mondta: „Segíts rajtam, király!”
5Azt mondta erre neki a király: „Mi bajod?” Az így felelt: „Jaj! Özvegyasszony vagyok én, mert meghalt a férjem.
6Volt szolgálódnak két fia, de azok összevesztek a mezőn, s nem volt senki sem, aki megfékezhette volna őket, így az egyik leütötte és megölte a másikat.
7Most íme, felkelt az egész rokonság szolgálód ellen, s azt mondja: ‘Add ki a testvérgyilkost, hogy megölhessük meggyilkolt testvére életéért, s így eltörölhessük az örököst.’ Így akarják eloltani megmaradt szikrácskámat, hogy ne maradjon férjemnek se neve, se maradéka a földön.”
8Azt mondta erre a király az asszonynak: „Eredj házadba, majd intézkedem ügyedben!”
9Azt mondta erre a tekoai asszony a királynak: „Rajtam, uram király, rajtam és apám házán legyen a vétek, a király és trónja mentes legyen tőle!”
10Azt mondta erre a király: „Aki ellened szól, hozd csak elém, s többé nem nyúl hozzád!”
11Ám ő azt mondta: „Emlékezzék meg a király az Úrról, Istenéről, hogy ne folytathassák a vérrokonok a bosszút és semmiképp se ölhessék meg fiamat.” Ő tehát azt mondta: „Az Úr életére mondom, hogy fiad haja szála sem esik a földre!”
12Azt mondta ekkor az asszony: „Hadd szóljon szolgálód még egy szót uramhoz, a királyhoz.” Ő azt mondta: „Szólj!”
13Azt mondta erre az asszony: „Miért gondoltál te ehhez hasonló dolgot Isten népe ellen, s miért határozta a király azt, hogy vétkezik és nem hozatja vissza azt, akit eltaszított?
14Mindnyájan meghalunk, s olyanok vagyunk, mint a víz, amely befolyik a földbe, s vissza nem tér, s Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem az a gondolata, hogy ne vesszen el egészen az eltaszított sem.
15Nos, tehát azért jöttem ide, hogy ezt elmondjam uramnak, a királynak a nép jelenlétében. Azt mondta ugyanis magában szolgálód: Szólok a királynak, hátha megteszi szolgálója szavát. —
16A király meg is hallgatott és megszabadította szolgálóját mindazoknak a kezéből, akik el akarnak törölni engem, s velem fiamat az Isten örökségéből.
17Hadd kérje tehát szolgálód, hogy úgy hasson uramnak, a királynak szava, mint az áldozat, hiszen az én uram, a király olyan, mint az Isten angyala, mivel nem ingatja meg sem az áldás, sem az átok, s azért az Úr, a te Istened, veled van.”
18A király azt felelte erre az asszonynak: „Ne titkold el előlem azt, amit kérdezek.” Azt mondta erre neki az asszony: „Szólj, uram király!”
19Azt mondta erre a király: „Nem Joáb keze van-e veled mindebben?” Az asszony ezt válaszolta: „Életed üdvösségére mondom, uram király, hogy sem balra, sem jobbra nem tér el az igazságtól semmi sem, amit uram, a király mondott, mert valóban szolgád, Joáb parancsolta ezt nekem, s ő adta szolgálód szájába mindezeket a szavakat.
20Hogy e képes beszédre térjek, szolgád, Joáb parancsolta, te azonban, uram király, olyan bölcs vagy, mint amilyen bölcs Isten angyala, s így mindent megértesz a földön.”
21Azt mondta erre a király Joábnak: „Íme, megengesztelődöm, s megteszem szavadat: eredj tehát, s hívd vissza az ifjút, Absalomot.”
22Joáb erre arcával a földre borult, meghajtotta magát, s áldotta a királyt. Aztán azt mondta Joáb: „Ma ismerte meg szolgád, hogy kegyelmet találtam szemedben, uram király, mert megtetted szolgád szavát.”
23Joáb fel is kerekedett és elment Gessúrba és elhozta Absalomot Jeruzsálembe.
24Ám a király azt mondta: „Térjen vissza házába, de az én színem elé ne kerüljön.” Absalom tehát visszatért házába, s nem kerülhetett a király színe elé.
25Egész Izraelben nem volt olyan szép és csinos ember, mint Absalom: tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba.
26Amikor levágatta haját (esztendőnként megnyiratkozott ugyanis, mert nehéz volt a haja), fejének haja kétszáz sékelt nyomott, a közönséges súlyegység szerint.
27Absalomnak három fia és egy Támár nevű, szép termetű lánya született.
28Két esztendőt töltött Absalom Jeruzsálemben, de csak nem kerülhetett a király színe elé.
29Elküldött tehát Joábhoz, hogy azt a királyhoz küldje, de az nem akart eljönni hozzá. Amikor másodszor is elküldött, s akkor sem akart eljönni hozzá,
30azt mondta szolgáinak: „Tudjátok, hogy Joáb szántója az én szántóm mellett van, s árpavetés van rajta. Nos menjetek és borítsátok lángba.” Erre Absalom szolgái lángba borították Joáb vetését. Erre Joáb szolgái megszaggatták ruháikat, s elmentek urukhoz és azt mondták: „Absalom szolgái lángba borították a szántó egyik részét.”
31Joáb erre felkerekedett, s elment Absalomhoz a házába, és azt mondta: „Miért borították lángba szolgáid vetésemet?”
32Absalom erre azt felelte Joábnak: „Küldtem hozzád és kértelek, hogy jöjj hozzám, hadd küldjelek el a királyhoz, hogy mondd neki: ‘Miért jöttem vissza Gessúrból? Jobb volt nekem ott lennem!’ Azt kérem tehát, hadd kerüljek a király színe elé, ha pedig eszében tartja vétkemet, ölessen meg.”
33Joáb be is ment a királyhoz és elmondott neki mindent. Erre ő elhívatta Absalomot. Az bement a királyhoz, leborult előtte a földre, s a király megcsókolta Absalomot.