Romans 7KIB

1Vagy nem tudjátok, atyámfiai (mert törvényismerők előtt beszélek), hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?

2Mert a férjes asszony férjéhez van kötve törvény által, míg az él; de ha meghal a férj, ment lesz a férfi törvényétől.

3Így tehát férje életében házasságtörőnek mondatik, ha más férfié lesz; ha azonban meghal a férje, ő szabad a törvénytől, úgyhogy nem házasságtörő, ha más férfié lesz.

4Éppen így, atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, aki halottaiból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk az Istennek.

5Mert mikor a testben voltunk, a bűnöknek a törvény által való szenvedélyei működtek a mi tagjainkban, hogy a halálnak teremjenek gyümölcsöt.

6De most mentekké lettünk a törvénytől, meghalván annak, amiben fogva voltunk, úgyhogy mi a Léleknek újságában szolgálunk, és nem a betűnek óságában.

7Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Távol legyen; hanem a bűnt csak a törvény által ismertem meg, mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondta volna: Ne kívánd.

8De a bűn támaszpontot kapván, a parancsolat által hozott létre bennem mindenféle kívánságot; mert törvény nélkül a bűn halott.

9Pedig én éltem törvény nélkül valaha; de mikor jött a parancsolat, a bűn feléledt,

10én pedig meghaltam; és ugyanaz a parancsolat, mely életre adatott, nálam halálosnak találtatott.

11Mert a bűn támaszpontot kapván, a parancsolat által megcsalt engem és megölt általa.

12Úgyhogy a törvény szent, a parancsolat is szent, igaz és jó.

13Tehát a jó lett nekem halálom? Távol legyen; hanem a bűn, hogy abban tessék meg bűn volta, hogy a jó által halált munkál számomra; hogy így szerfelett bűnös legyen a bűn a parancsolat által.

14Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki: de én testi vagyok, eladva a bűn alá.

15Mert amit véghez viszek, nem ismerem; mert nem azt csinálom, amit akarok; hanem amit gyűlölök, azt cselekszem.

16Ha pedig amit nem akarok, azt cselekszem, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.

17Akkor pedig már nem én viszem azt véghez, hanem a bennem lakozó bűn.

18Mert tudom, hogy nem lakik énbennem (azaz az én testemben) jó; mert az akarás kezemre áll, de a jó véghezvitele nem sikerül nekem.

19Mert nem azt cselekszem, amit akarok, a jót; hanem amit nem akarok, a rosszat, azt csinálom.

20Ha pedig amit én nem akarok, azt cselekszem, már nem én viszem azt véghez, hanem a bennem lakozó bűn.

21Eszerint azt a törvényt találom magamban, mikor a jót akarom cselekedni, hogy nekem a rossz áll kezemre.

22Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,

23de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellene küzd az eszem törvényének, és rabul ad engem a bűn törvényének, mely az én tagjaimban van.

24Óh, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem a halálnak e testéből?

25Hálákat adok az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Eszerint tehát én magam az eszemmel ugyan Isten törvényének szolgálok; de testemmel a bűn törvényének.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 7.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.