1A karmesternek; Dávidtól; éneklésre. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2Te tudod ültömet és álltomat; érted gondolatomat messziről:
3járásomat és fekvésemet átvizsgálod; és minden utamba beavatott vagy.
4Hiszen nincs szó a nyelvemen; már te, Uram, tudod az egészet:
5hátul és elöl bekerítesz engem; és reám teszed a kezedet.
6Csodálatos tudomány énelőttem; magas, nem bírom el:
7hová menjek lelked elől; hová fussak orcád elől?
8Ha felhágok az egekbe, te ott vagy; ha pokolban vetek ágyat, jelen vagy:
9ha felveszem a hajnal szárnyait; a tenger legvégén szállok meg:
10ott is a te kezed vezet engem; és a te jobbod tart engem.
11Ha azt mondom: Hát sötétség törjön rám; az éj is világosság körülöttem.
12[A sötétség sem sötét teelőtted, és az éj oly világos, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.]
13Mert te szerezted veséimet; takartál engem anyám méhébe.
14Dicsőítlek, amiért oly csodásan csodálatos lettem, ily csodálatosak alkotásaid; és lelkem tudja ezt nagyon.
15Nem volt elrejtve csontom előtted, mikor képződtem rejtekben; szövődtem mintegy a föld legmélyén.
16Csirában láttak engem szemeid, és akkor könyvedben mind fel voltak írva az elrendelt napok, mikor még egy sem volt meg belőlük.
17Nekem azért mily drágák a te gondolataid, oh Isten; mily hatalmasok summáik!
18Ha elszámlálom őket, a fövenynél többek; felébredek, és még nálad vagyok.
19Bár ölnéd meg, oh Isten, a hitetlent; ti pedig, véremberek, távozzatok tőlem!
20Akik ellened lázadnak cselszövénnyel; elveszik városaidat ok nélkül.
21Ne gyűlöljem-e, Uram, gyűlölőidet; és ne utáljam-e, akik ellened felkelnek?
22Tökéletes gyűlölettel gyűlölöm őket; és ellenségeim gyanánt vannak nekem.
23Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet; próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat:
24és lásd meg, van-e bennem bálványozás útja? és vezess engem az örökkévaló úton.