Psalms 139
1 A karmesternek; Dávidtól; éneklésre. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Te tudod ültömet és álltomat; érted gondolatomat messziről:
3 járásomat és fekvésemet átvizsgálod; és minden utamba beavatott vagy.
4 Hiszen nincs szó a nyelvemen; már te, Uram, tudod az egészet:
5 hátul és elöl bekerítesz engem; és reám teszed a kezedet.
6 Csodálatos tudomány énelőttem; magas, nem bírom el:
7 hová menjek lelked elől; hová fussak orcád elől?
8 Ha felhágok az egekbe, te ott vagy; ha pokolban vetek ágyat, jelen vagy:
9 ha felveszem a hajnal szárnyait; a tenger legvégén szállok meg:
10 ott is a te kezed vezet engem; és a te jobbod tart engem.
11 Ha azt mondom: Hát sötétség törjön rám; az éj is világosság körülöttem.
12 [A sötétség sem sötét teelőtted, és az éj oly világos, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.]
13 Mert te szerezted veséimet; takartál engem anyám méhébe.
14 Dicsőítlek, amiért oly csodásan csodálatos lettem, ily csodálatosak alkotásaid; és lelkem tudja ezt nagyon.
15 Nem volt elrejtve csontom előtted, mikor képződtem rejtekben; szövődtem mintegy a föld legmélyén.
16 Csirában láttak engem szemeid, és akkor könyvedben mind fel voltak írva az elrendelt napok, mikor még egy sem volt meg belőlük.
17 Nekem azért mily drágák a te gondolataid, oh Isten; mily hatalmasok summáik!
18 Ha elszámlálom őket, a fövenynél többek; felébredek, és még nálad vagyok.
19 Bár ölnéd meg, oh Isten, a hitetlent; ti pedig, véremberek, távozzatok tőlem!
20 Akik ellened lázadnak cselszövénnyel; elveszik városaidat ok nélkül.
21 Ne gyűlöljem-e, Uram, gyűlölőidet; és ne utáljam-e, akik ellened felkelnek?
22 Tökéletes gyűlölettel gyűlölöm őket; és ellenségeim gyanánt vannak nekem.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet; próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat:
24 és lásd meg, van-e bennem bálványozás útja? és vezess engem az örökkévaló úton.