Psalms 102
1 A szegény ember imádsága, mikor leborul, és az Úr előtt kiönti panaszát. (2) Uram, hallgasd meg imádságomat; és kiáltásom jusson hozzád:
2 (3) ne rejtsd el előlem orcádat (mikor szorultságban vagyok); hajtsd hozzám füledet (mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem).
3 (4) Mert füstbe enyésznek napjaim; és csontjaim mintha tűzben égnének:
4 (5) mint a hőütötte fű, elszáradt a szívem; bizony elfelejtem kenyeremet megenni.
5 (6) Hangos sóhajtásomnál fogva - Csontom a húsomhoz tapadt -,
6 (7) hasonlítok a sivatag pelikánjához; olyan vagyok, mint a bagoly a romokon.
7 (8) Fenn virrasztok és olyan vagyok, mint a magányos madár a háztetőn.
8 (9) Egész nap gyaláznak engem ellenségeim; őrjöngőim velem átkozódnak,
9 (10) mert hamut eszem kenyér gyanánt; és italomat sírással keverem:
10 (11) haragod és felindulásod miatt, mert felemeltél és elhajítottál engem.
11 (12) Napjaim olyanok, mint a lehajló árnyék; és én, mint a fű, elszáradok:
12 (13) De te, Uram, örökké megmaradsz; és a neved nemzedékről nemzedékre.
13 (14) Te felkelsz, könyörülsz Cionon, ha ideje lesz megszánni, ha eljön a határidő:
14 (15) mert szolgáid gyönyörködtek köveiben; és szánakoznak porán.
15 (16) És félni fogják a nemzetek az Úr nevét; és a föld minden királyai dicsőségedet:
16 (17) hogy megépítette az Úr Ciont; megjelent dicsőségében.
17 (18) Oda fordult a kifosztottak imádságához; és nem vetette meg imádságukat.
18 (19) Irattassék meg ez a következő nemzedéknek; hogy a teremtendő nép dicsérje az Urat.
19 (20) Hogy letekintett szentsége magasságából; az Úr az égből lenézett a földre:
20 (21) hogy meghallgassa a foglyok sóhajtását; kiszabadítsa a halálra szántakat.
21 (22) Hogy hirdessék Cionban az Úr nevét; és dicséretét Jeruzsálemben:
22 (23) mikor összegyűlnek a népek egyetemben, és a királyságok az Urat szolgálni.
23 (24) Megalázta az útban erőmet, megrövidítette napjaimat;
24 (25) mondom: Istenem, ne végy el engem napjaim felén; te, kinek nemzedékek nemzedékére vannak éveid!
25 (26) Ezelőtt alapítottad a földet; és az ég a te kezed alkotása.
26 (27) Azok elvesznek, te pedig megmaradsz, és mind megavulnak, mint a ruha; változtatod őket, mint az öltözetet, és elváltoznak.
27 (28) Te pedig ugyanaz vagy, és éveidnek nem lesz vége:
28 (29) szolgáidnak fiai lakni fognak; és az ő magvuk meg fog állni a te színed előtt.