1És felemelte az egész közönség és kiadta hangját; és sírt a nép azon az éjszakán.
2És morogtak Mózesre és Áronra Izráel fiai mindnyájan; és azt mondta nekik az egész közönség: Bár meghaltunk volna Egyiptom országában, vagy ebben a sivatagban bár meghalnánk!
3Miért is akar minket bevinni az Úr ebbe az országba, hogy kard által essünk el, feleségeink és kicsinyeink zsákmánnyá legyenek; nem jobb volna-e nekünk visszatérni Egyiptomba?
4És azt mondták egymásnak: Adjuk rá fejünket és térjünk vissza Egyiptomba.
5Erre Mózes és Áron arcra estek Izráel fiai közönségének egész gyülekezete előtt.
6Józsué, Nún fia pedig, és Káleb, Jefunne fia, azok közül, akik az országot kikémlelték; megszaggatták ruháikat.
7És azt mondták Izráel fiai egész közönségének, mondván: Az az ország, amelyen keresztülmentünk, hogy kikémleljük azt, szép az az ország nagyon-nagyon.
8Ha kedve telik bennünk az Úrnak, bevisz minket az Úr ebbe az országba és nekünk adja azt; oly országot, mely tejjel és mézzel folyik.
9Csak az Úr ellen fel ne lázadjatok, és ti annak az országnak a népétől ne féljetek, mert kenyér az nekünk; az ő oltalmuk eltávozott fölülök, az Úr pedig velünk van, ne féljetek tőlük!
10Erre az egész közönség azt mondta, hogy megkövezi őket kövekkel; de az Úr dicsősége megjelent a gyülekezet sátorában Izráel minden fia előtt.
11És azt mondta az Úr Mózesnek: Míglen vet meg engem ez a nép; és míglen nem hisznek bennem mindazok mellett a jelek mellett, amelyeket cselekedtem közepette?
12Megverem pestissel és kiirtom; és téged teszlek néppé, nála nagyobbá és erősebbé.
13Erre azt mondta Mózes az Úrnak: Ha meghallják az egyiptombeliek (hiszen közülük hoztad fel ezt a népet hatalmaddal),
14azt mondják majd ez ország lakosságának (akik hallották, hogy te, e között a nép között vagy; hogy te szemtől szembe megjelensz, Uram, és felhőd felettük áll; és te felhőoszlopban jársz előttük nappal, és tűzoszlopban éjjel),
15és ha megölöd ezt a népet, mint egy embert, azt is gondolják majd azok a nemzetek (amelyek hallották híredet),
16hogy mivelhogy nem bírta az Úr bevinni ezt a népet abba az országba, melyről megesküdött nekik; levágta őket a sivatagban.
17Most tehát hadd legyen nagy az én uramnak ereje; mint ahogyan mondottad, szólván:
18Az Úr hosszútűrő és nagy kegyelmű, megbocsát vétket és gonoszságot; de büntetlenül semmiképpen nem hagy, meglátogatja az atyák vétkét a fiakon harmad- és negyedíziglen:
19bocsásd meg hát ennek a népnek bűnét kegyelmed nagysága szerint; és úgy, amint megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva idáig.
20És az Úr azt mondta: Megbocsátok szavad szerint.
21De élek én: és úgy legyen tele az egész föld az Úr dicsőségével,
22hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és jeleimet, melyeket Egyiptomban és a sivatagban cselekedtem; és már tízedszer tesznek próbára és nem hallgatnak szavamra:
23egy sem látja meg azt az országot, amely felől megesküdtem atyáiknak. És senki nem láthatja azt, aki engem megvet;
24de az én szolgámat, Kálebet, mivel más szellem vezette, és teljesen engem követett: őt beviszem abba az országba, amelybe bement volt, és magva örökölni fogja azt.
25De az amálekiek és kanaániak a völgyben laknak; holnap forduljatok és induljatok a sivatagba a Sástenger útján.
26És szólt az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
27Meddig lesz még meg ennél a gonosz gyülekezetnél, hogy morognak ellenem? Izráel fiainak morgását, mellyel ellenem morognak, hallottam.
28Mondd meg nekik: Élek én, ez az Úr mondása, hogy amiképpen beszéltek füleimbe; akképpen cselekszem veletek.
29Ebben a sivatagban hullanak el hulláitok, éspedig mind, akik voltatok szemlén, teljes számmal, húszévestől fogva és azon felül; akik morogtatok ellenem.
30Ti nem fogtok bemenni abba az országba, amelyre nézve eskÚre emeltem kezemet, hogy lakosokká teszlek titeket benne; csak Káleb, Jefunne fia, és Józsué, Nún fia.
31Hanem kicsinyeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmánnyá lesznek: azokat beviszem, és megismerik azt az országot, melyet ti megvetettetek;
32nektek pedig hulláitok ebben a sivatagban hullanak el.
33És fiaitok pásztorok lesznek a sivatagban negyven esztendeig, és hordozzák hűtlenségteket; míg ki nem vesznek hulláitok a sivatagban.
34Azoknak a napoknak száma szerint, negyven nap, melyek alatt kikémleltétek az országot, egy nap egy esztendőre, egy nap egy esztendőre, negyven esztendeig fogjátok hordozni bűneiteket; így ismeritek meg elidegenedésemet.
35Én, az Úr szólottam, hogy ezt meg fogom tenni ezzel az egész gonosz közönséggel, mely összegyűlt ellenem; ebben a sivatagban jutnak végükre, és ott halnak meg.
36És azok a férfiak, akiket Mózes elküldött az ország kikémlelésére, és mikor visszatértek, felzúdították ellene az egész közönséget, rossz hírt terjesztve az ország felől,
37meghaltak azok a férfiak, mivel gonosz hírét terjesztették az országnak, pestisben az Úr előtt.
38Csak Józsué, Nún fia és Káleb, Jefunne fia maradtak életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek az országot kikémlelni.
39Mikor Mózes elmondta ezeket a szavakat Izráel minden fiának; gyászolt a nép nagyon.
40És reggel korán felkeltek és felmentek a hegy tetejére, mondván: ímhol vagyunk és fel akarunk menni arra a helyre, melyet az Úr mondott, mert bűnbe estünk.
41De Mózes azt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát, mikor az nem fog sikerülni?
42Ne menjetek fel (mert az Úr nincs közöttetek), és ne szenvedjetek vereséget ellenségeitek előtt.
43Mert az amálekiek és a kanaániak vannak ott előttetek, tehát elestek kard által; mivelhogy hátratértetek az Úrtól, tehát nem lesz az Úr veletek.
44Mégis megkockáztatták, hogy felmentek a hegy tetejére; noha az Úr szövetségének ládája és Mózes nem mozdultak a tábor belsejéből.
45És lejöttek az amálekiek és a kanaániak, akik azon a hegyen laktak; és megverték őket, és szétszórták őket Hormáig.