1És történt, hogy mikor Szanballát hallotta, hogy mi építjük a kőfalat, haragra lobbant és igen bosszankodott; és gúnyolódott a zsidók felett.
2És azt mondta testvérei és a samáriai sereg előtt, azt mondta: Mit csinálnak ezek a fonnyadt zsidók? Vajon rájuk hagyják? Vajon áldozhatnak-e, vajon bevégzik-e egy napon? Vajon életre tudják kelteni a köveket a porhalmokból, mikor fel vannak égetve?
3Mellette az ammoni Tobijá meg azt mondta: Akármit építenek is ők, ha egy róka felmegy rá, hát ledönti az ő kőfalukat.
4Halld, Istenünk, mily utálattá lettünk, és gyalázkodásukat fordítsd az ő fejükre; és add őket prédára száműzetés földjén!
5És ne fedezd el bűnösségüket, és el ne töröltessenek orcád elől bűneik; hogy bosszantottak az építők előtt.
6Ezért mikor építettük a kőfalat, összekötöttük az egész kőfalat felében; így a népnek volt bátorsága dolgozni.
7Történt pedig, hogy mikor meghallotta Szanballát és Tobijá, meg az arabok, az ammoniak és az asdódiak, hogy Jeruzsálem kőfalai üdvös haladást tettek, mert a rések kezdtek betömődni; nagy haragra lobbantak,
8és összeesküdtek mindnyájan együtt, hogy eljönnek Jeruzsálembe hadakozni és kárt tenni benne.
9Akkor imádkoztunk a mi Istenünkhöz; és őrséget állítottunk ellenük nappal és éjjel óvatosságból.
10Mire Júda azt mondta: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig az omladék sok, így mi nem tudunk építeni a kőfalon.
11Ellenségeink pedig azt mondták: Nem fogják észrevenni, nem is látják, mikor egyszerre csak bemegyünk közéjük és megöljük őket; és megszüntetjük a munkát.
12Történt azonban, hogy olyan zsidók érkeztek, akik mellettük laktak; és meg mondták nekünk, tízszer, mind olyan helyekről, ahol úgymond, visszavonulhattok velünk.
13Mire felállítottam a kőfal mögötti helyen alul a verőfényre, felállítottam tehát a népet nemzetségenként kardosan, dárdásan és íjasan.
14És mikor megszemléltem, felkeltem és azt mondtam a nemeseknek, előkelőknek és a többi népnek: Ne féljetek tőlük: a nagy és félelmetes Adonájra gondoljatok, úgy harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért és leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.
15És történt, hogy amint meghallották ellenségeink, hogy nekünk tudomásunkra jutott, azonnal meghiúsította az Isten az ő tanácsukat; így valamennyien visszatérhettünk a kőfalhoz, ki-ki a maga munkájához.
16És aznaptól fogva úgy volt, hogy legényeimnek fele dolgozott a munkán, fele pedig a dárdákat, pajzsokat, íjakat és a páncélokat tartotta; és a fejedelmek ott voltak Júda egész háza mögött.
17Akik a kőfalon építettek, azok is, a teherhordók, mikor rakodtak, egyik kezükkel végezték a munkát, és a másikkal fogták a fegyvert,
18az építőknek meg a kardja mindegyiknek a derekára volt kötve, úgy építettek. A kÚrtös pedig mellettem volt,
19és azt mondtam a nemeseknek, az előkelőknek és a többi népnek: A munka nagy és kiterjedt, és mi el vagyunk szórva a falon, távol egyik a másiktól:
20arra a helyre, ahol halljátok a kÚrt szavát, oda gyülekezzetek hozzánk: a mi Istenünk hadakozni fog értünk.
21Míg tehát mi a munkán dolgoztunk; addig fele a dárdákat tartotta hajnalhasadtától csillagfeljöttéig.
22Azt is meg mondtam abban az időben a népnek.: Mindenki legényestül Jeruzsálemben háljon; hogy legyen nekünk éjjel őrségünk és nappal munkánk.
23És sem én, sem testvéreim, sem legényeim, sem a hozzám tartozó őrség emberei, mi le nem vetkőztünk ruhánkból; kinek-kinek fegyvere a kezében.