1Történt pedig Niszán havában, Artaxerxész király huszadik évében, bor volt előtte. Mikor felemeltem a bort, hogy a királynak adjam, pedig előtte nem voltam bús,
2azt mondta nekem a király: Miért oly bús az orcád, mikor te nem vagy beteg? Nem egyéb ez, mint szívbeli szomorúság! Erre nagyon megijedtem,
3és azt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Hogyne volna bús az én orcám, mikor a város, atyáim sírjainak háza, pusztaság, és kapuit megemésztette a tűz?
4Mikor erre azt mondta nekem a király: Mi a kérésed?; akkor imádkoztam az ég Istenéhez,
5aztán mondtam a királynak: Ha úgy tetszik a királynak, és ha kedves előtted a te szolgád: küldj el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt.
6Erre azt mondta a király, a kedves feleség éppen mellette ült: Meddig tart utazásod, és mikor térsz vissza? Tehát tetszett a királynak engem elbocsátani, és megadtam neki a határidőt.
7Aztán azt mondtam a királynak: Ha úgy tetszik a királynak, adjanak nekem leveleket a Folyón túli pasákhoz; hogy engedjenek engem átmenni, míg Júdába érek.
8És egy levelet Ászáfhoz, a király kertjének őréhez, hogy adjon nekem fákat a templom várának gerendázatához, a város kőfalához és ahhoz a házhoz, melybe majd beköltözöm; adott is nekem a király, mint ahogy rajtam volt az én Istenem jóságos keze.
9És mikor megérkeztem a Folyón túli pasákhoz, átadtam nekik a király leveleit; de küldött velem a király csapattiszteket és lovasokat is.
10Amit mikor a horoni Szanballát és az ammoni szolga, Tobijá meghallottak, nagyon bosszankodtak; hogy érkezett egy ember Izráel fiainak javát keresni.
11És megérkeztem Jeruzsálembe; és mikor ott voltam három napig;
12felkeltem éjjel én és velem egy kevés ember anélkül, hogy meg mondtam volna valakinek, mit adott az én Istenem a szívembe, hogy mit tegyek Jeruzsálemért; barom sem volt velem, csak az a barom, melyen maga m lovagoltam.
13És kimentem a Völgykapun éjjel, aztán a Sárkány-forrás előtt el a Szemétkapuhoz; így szemlélgettem Jeruzsálem kőfalait, melyek le voltak döntve, és kapuit, melyeket megemésztett a tűz.
14Aztán átmentem a Forráskapuhoz és a Királytóhoz; de itt nem volt annyi hely, hogy a barom átmenjen alattam;
15tehát a patakvölgyben mentem fel éjjel, úgy szemléltem meg a kőfalat; aztán visszatértem és bementem a Völgykapun, úgy tértem haza.
16De az elöljárók nem tudták, hova mentem és mit akarok csinálni; sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem a nemeseknek, sem az elöljáróknak, sem a többi munkát végzőnek eddig nem mondtam meg.
17De ekkor azt mondtam nekik: Ti látjátok a veszedelmet, melyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztaság és kapuit felégették tűzzel; jertek, építsük fel Jeruzsálem kőfalát, hogy ne érjen bennünket több gyalázat.
18És meg mondtam nekik, mily jóságos volt rajtam az én Istenemnek keze, és a király szavait is, melyeket nekem mondott; mire azt mondták: Felkelünk és megépítjük! És megerősítették kezeiket a jóra.
19Mikor ezt meghallotta a horoni Szanballát, az ammoni Tobijá, a szolga, és az arab Gesem, kinevettek és fitymáltak bennünket; és azt mondták: Micsoda dolog ez, amit ti csináltok, talán a király ellen akartok fellázadni?
20Mire visszaadtam nekik a szót és azt mondtam nekik: Az ég Istene maga fog minket sikerre juttatni, mi tehát, az ő szolgái, felkelünk és építünk; nektek pedig nincs részetek, sem jussotok, sem emlékezetetek Jeruzsálemben.