Leviticus 16KIB

1És beszélt az Úr Mózessel, Áron két fiának halála után; akik azért haltak meg, mert az Úr elé járultak.

2És azt mondta az Úr Mózesnek: Beszélj testvéreddel, Áronnal, hogy ne jöjjön be bármely időben a szenthelyre a függönyön belül; az elé a fedél elé, mely a láda felett van, hogy meg ne haljon, mert a felhőben látható vagyok a fedél felett.

3Ezzel jöjjön be Áron a szenthelyre: egy fiatal bikával bűnáldozatnak, és egy kossal égő áldozatnak.

4Gyolcsból való szent ujjas köntöst vegyen magára és gyolcs alsó nadrág legyen a testén, és gyolcsövet kössön fel, és gyolcssüveget tegyen fel; szent ruhák ezek, tehát mossa meg testét vízben, úgy vegye magára őket.

5Izráel fiainak közönsége részéről pedig vegyen két kecskebakot bűnáldozatul; és egy kost égő áldozatul.

6És állítsa elő Áron a bűnáldozati fiatal bikát, mely ő érte való; és végezze el az engesztelési szertartást magáért és házáért.

7Aztán vegye a két bakot: és állítsa őket az Úr elé a gyülekezet sátorának ajtónyílásába.

8Áron pedig vessen sorsot a két bakra: egy sorsot az Úr számára, és egy sorsot Azázél számára.

9Aztán állítsa elő Áron azt a bakot, amelyikre az Úr számára esett a sors; és készítse el azt bűnáldozatul.

10Azt a bakot pedig, amelyikre Azázél számára esett a sors, elevenen állítsák az Úr elé, engesztelési szertartást végezvén érte; hogy elküldjék őt Azázélnek a sivatagba.

11Tehát állítsa elő Áron azt a bűnáldozati bikát, mely őérte való, hogy végezze el az engesztelési szertartást magáért és házáért; és vágja le azt a bűnáldozati bikát, mely ő érte való.

12Aztán vegye tele a serpenyőt tüzes parázzsal az oltárról az Úr elől, a markait pedig tele porrá tört jó illatú füstölőszerrel; és vigye be a függönyön belől.

13És tegye a füstölőszert a tűzön az Úr elé; hogy a füstölőszer felhője borítsa el a fedelet, mely a törvényládán van, és neki ne kelljen meghalnia.

14Aztán vegyen a bika véréből és fecskendjen az ujjával a fedél színére keletre; a fedél előtt pedig fecskendjen hétszer a vérből az ujjával.

15Azután vágja le azt a bűnáldozati bakot, mely a népért való, és vigye be a vérét a függönyön belül; és tegyen úgy a vérével, mint a bika vérével tett, és fecskendje azt a fedélre és a fedél elé.

16Így végezzen engesztelési szertartást a szenthelyért Izráel fiainak tisztátalanságai miatt és vétkei miatt, egyáltalán minden bűnei miatt; és így cselekedjék a gyülekezet sátorával, mely velük lakik, tisztátalanságaik közepette.

17És egy ember se legyen a gyülekezet sátorában, mikor bejön a szenthelyre engesztelési szertartást végezni, míg ki nem megy; és el nem végezte az engesztelési szertartást magáért és házáért, meg Izráel egész gyülekezetéért.

18Aztán menjen ki az oltárhoz, mely az Úr előtt van, és végezzen érte engesztelési szertartást; vegyen ugyanis a bika véréből és a kos véréből és tegye az oltár szarvaira körül.

19És fecskendezzen rá a vérből az ujjával hétszer; és jelentse ki tisztának és szentnek az Izráel fiainak tisztátalanságaitól.

20Mikor elvégezte az engesztelési szertartást a szenthelyért, a gyülekezet sátoráért és az oltárért; akkor állítsa elő az eleven bakot.

21És támassza Áron a két kezét az eleven bak fejére, és tegyen vallást felette Izráel fiainak minden vétkéről és minden gonoszságáról, általában minden bűnéről; és tegye azokat a bak fejére, és küldje el egy kész emberrel a sivatagba.

22Így a bak elviszi magán minden bűnüket egy hozzáférhetetlen földre; ezért küldje el a bakot a sivatagba.

23Azután menjen be Áron a gyülekezet sátorába és vesse le azokat a gyolcsruhákat, melyekbe akkor öltözött, mikor bement a szenthelyre; és hagyja őket ott.

24És mossa meg testét vízben szent helyen, és öltözködjék fel ruháiba; aztán menjen ki és készítse el az ő égő áldozatát és a nép égő áldozatát, hogy engesztelési szertartást végezzen magáért és a népért.

25És a bűnáldozat kövérjét füstölögtesse el az oltáron.

26Az pedig, aki elkísérte a bakot Azázélhez, mossa meg a ruháit és mossa meg a testét vízben; azután úgy menjen be a táborba.

27A bűnáldozati bikát pedig és a bűnáldozati kost, melyeknek vére engesztelési szertartás végzésére bevitetett a szenthelyre, vigyék ki a táboron kívülre; és égessék el a tűzben a bőrüket, a húsukat és a ganéjukat.

28És aki azokat elégeti, mossa meg a ruháit és mossa meg a testét vízben; azután úgy menjen be a táborba.

29Tehát örök törvényül legyen nektek: A hetedik hónapban, a hónap tizedikén böjtöt tartsatok, és semmi munkát ne végezzetek, se a törzsökös polgár, se a jövevény, aki közöttetek tartózkodik.

30Mert ezen a napon engesztelési szertartást végeznek értetek, hogy tisztákká tegyenek benneteket: minden bűnötöktől tisztákká kell lennetek az Úr előtt.

31Ünnepi nyugalom ez nektek, és böjtöljetek: örök törvény.

32Végezze pedig az engesztelési szertartást mindig az a pap, akit felkentek és akit be fognak iktatni, hogy pap legyen atyja helyében. Öltözzön fel tehát a gyolcsruhákba, a szent ruhákba;

33és végezzen engesztelési szertartást a szentséges szenthelyért; gyülekezet sátoráért és az oltárért, és végezzen engesztelési szertartást a papokért is, a gyülekezet egész népéért is végezzen engesztelési szertartást.

34És legyen ez nektek örök törvényül: Izráel fiaiért egyszer évben engesztelési szertartást végezni minden bűneik miatt. És úgy cselekedett, mint ahogyan parancsolta az Úr Mózesnek.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Leviticus 16.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.