1Ki hitt a mi prédikálásunknak; és az Úr karja kin jelent meg?
2És felszökkent, mint a hajtás, őelőtte; és mint a gyökér a száraz földből. Nem volt alakja, és nem volt rajta dísz; ha néztük, nem olyan arc volt, amit megkívánunk:
3Lenézett és legelhagyatottabb ember, fájdalmak embere, betegség barátja; és mint aki elől arcunkat elrejtjük, lenézett, és nem vesszük számba.
4Valóban, betegségeinket ő hordozta, és fájdalmainkat magára vette; és mi azt gondoltuk, hogy ostoroztatott, hogy istenverte és megalázott.
5Pedig ő a mi vétkeink miatt szúratott keresztül, bűneink miatt zúzatott össze; békességünk fenyítéke volt rajta, és sebei által lett gyógyulásunk.
6Mindnyájan eltévedtünk, mint a juhok, ki-ki a maga útjára fordult; és az Úr mindnyájunk bűnét reá vetette.
7Zaklatták, és ő megalázta magát, és nem nyitotta meg a száját: mint a bárány, mikor a mészárszékre viszik, és mint a juh az őt nyírók előtt megnémul; úgy nem nyitotta meg a száját.
8Zár alól és ítélet alól kivétetett; de kortársainál ki gondolja meg ezt: hogy kivágatott az élet földjéről, a népem vétke miatt volt rajta csapás?
9És hitetlenek mellé tették sírját,és gazdag mellé sírhalmait; noha jogtalanságot nem követett el, és csalárdság nem volt szájában.
10De az Úrnak tetszett összetörni őt, megkínozni: hogy ha lelke meghozta a bűnáldozatot, lásson magot, nyújtsa meg napjait, és az Úr kedve általa jusson sikerre.
11Lelke fáradságából lát, amivel megelégszik, tudományával megigazít; igaz lesz az én szolgám a sokaknak, és bűneiket ő veszi magára.
12Ezért részt osztok neki a nagyok közt, és a hatalmasokkal oszt zsákmányt azért, mert kiöntötte lelkét halálra és a bűnösök közé számláltatott; és ő hordozta sokak bűnét, és a vétkesekért közbenjárt.