1Hadd énekeljek kedvesemről; kedvesem dalát szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek egy kövér hegyormon.
2És felásta azt és köveit kihányta, és beültette fajszőlővel. Tornyot is épített bele, taposó gödröt is vágott bele: és várta, hogy szőlőt teremjen; és egrest termett.
3Most azért Jeruzsálem lakossága és Júda népe: ítéljetek hát énközöttem és az én szőlőm között:
4Mit kellett volna még szőlőmmel tennem, és nem tettem meg vele? Mikor azt vártam, hogy szőlőt teremjen, miért termett egrest?
5Most azért hát tudtotokra akarom adni, mit fogok én tenni az én szőlőmmel. Eltávolítom sövényét, szolgáljon legelésre; lebontom kerítését, legyen kifutóhellyé.
6És parlaggá teszem azt, nem nyesik és nem kapálják, és tövis és tüske veri fel; a felhőknek pedig megparancsolom, hogy esőt ne adjanak rá.
7Mert a Seregek Urának szőlője Izráel háza, és Júda népe az ő gyönyörűséges ültetvénye: és várt jogosságra, és íme gonoszság; igazságra, és íme gazság!
8Jaj, akik házat házhoz ragasztotok, és mezőt mezőhöz kapcsoltok; míg már nincs hely, és csak ti magatok laktok az ország közepette:
9[Füleimbe a Seregek Ura: Hogy sok ház pusztasággá lesz, nagyok és szépek lakatlanná!]
10Mert tíz hold szőlő fog egy bátot teremni; és egy hómer mag fog egy efát teremni.
11Jaj, akik korán reggel részegítő italt hajhásznak, szÚrkületig mulatnak, bor hevíti őket:
12és hárfa és koboz, dob és fuvola és bor van lakomáikon; és az Úr munkájára nem tekintenek, kezeinek cselekedetét nem látják.
13[Ezért ment fogságra népem tudomány híján; éspedig dicsősége, mint éhség emberei, és tömege szomjtól aszottan.
14Ezért tágította ki az alvilág vágyát és tátotta ki száját mód nélkül; és szállott alá dísze és tömege, és tolongása és a benne vigadó.
15És lesüllyedt az ember, és lealáztatott a férfi; és kevélyek szemei lealáztattak.
16És felmagasztosult a Seregek Ura az ítéletben; és a szent Isten megszenteltetett igazságban.
17És bárányok legelték, mint legelőjüket; és a kövérek romjait jövevények ették.]
18Jaj, akik hamisság kötelein húzzák a bűnt; és mintegy szekér-kötélen a vétket:
19akik azt mondják: Siessen, és siettesse művét, hogy lássuk; és jöjjön el és váljon valóra tanácsa Izráel Szentjének, hogy megismerjük!
20Jaj, akik azt mondják a rossznak: Jó; és a jónak: Rossz; akik sötétséget világossággá tesznek, és világosságot sötétséggé; akik keserűt édessé tesznek, és édest keserűvé.
21Jaj, akik bölcsek a saját szemükben; és önmaguk előtt értelmesek!
22Jaj, akik hősök a borivásban; és derék emberek a részegítő ital töltögetésében:
23akik igaznak mondják ki a bűnöst megvesztegetés fejében; az igazaktól pedig eltávolítják igazságukat.
24Ezért mint tűz nyelve tarlót eszik; és ellobbant szénaszál elmállik: gyökerük olyanná lesz, mint a rothadás, és virágjuk, mint a por, felszáll; mert megvetették a Seregek Urának tanítását, és Izráel Szentjének mondását elvetették.
25Ezért lobbant fel az Úr haragja népére és nyújtotta ki rá kezét és verte meg őt, úgy, hogy megrendültek a hegyek és holttestük szemét gyanánt volt az utcák közepette. Mindezzel nem tért meg haragja; és keze még kinyújtva.
26És zászlót emel a távoli nemzetnek, és oda pisszenti a föld végéről. És íme hamar és gyorsan megérkezik;
27nincs fáradt és nincs tántorgó közte: nem szunnyad és nem alszik; és nincs megoldozva deréköve, és nincs elszakadva saruszíja.
28Akinek nyilai élesek és minden íja fel van vonva: lovainak patái úgy tekinthetők, mint a kova, és kerekei, mint a forgószél;
29olyan ordítása van, mint a nőoroszlánnak. És ordít, mint az oroszlánkölyök, és morog és zsákmányt ragad; és elviszi, és nincs, ki megmentse.
30És rámordul azon a napon, mint a tenger moraja, és rátekint az országra; és íme szorongó sötétség, világossága is elsötétült felhőiben.