1Titeket is együtt megelevenített, mikor meg voltatok halva vétkeitekben és bűneitekben,
2melyekben egykor jártatok e világ folyása szerint, a levegőben levő hatalomnak, az engedetlenség fiaiban most működő léleknek fejedelme szerint,
3akik között mi is mindnyájan forgolódtunk egykor a mi testünknek kívánságaiban, mikor testünknek és gondolatainknak akaratát cselekedtük, és természetnél fogva haragnak gyermekei voltunk, mint a többiek,
4de az Isten, gazdag lévén könyörületben, az ő nagy szeretetéért, mellyel minket szeretett,
5bár holtak voltunk is a bűnökben, együtt megelevenített a Krisztusban (kegyelemből tartattatok meg!),
6és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennybe Krisztus Jézusban,
7hogy megmutassa a jövendő időkben az ő kegyelmének felettébb való gazdagságát hozzánk való jóságában a Krisztus Jézusban.
8Mert a kegyelemből tartattatok meg a hit által (és ez nem tőletek van, Istennek az ajándéka),
9nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék.
10Mert az ő alkotásai vagyunk, Krisztus Jézusban azokra a jócselekedetekre teremtve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
11Ezért emlékezzetek meg, hogy ti, az egykor testben pogányok, akiket körülmetéletlenségnek mondott a testi, kézzel csinált úgynevezett körülmetélkedés,
12hogy abban az időben Krisztus nélkül voltatok, kizárva Izráel polgárjogából, és idegenek az ígéret szövetségeitől, reménység nélkül és Isten nélkül a világban.
13Most pedig Krisztus Jézusban ti, kik egykor távolvalók voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
14Mert ő a mi békességünk, ki a két felet eggyé tette, és az elkerítő választófalat lebontotta,
15az ellenségeskedést az ő testében, a parancsolatok tételes törvényeit eltörölvén; hogy a kettőt önmagában egy új emberré teremtse, békességet szerezvén,
16és kiengesztelje a két felet egy testben az Istennel a kereszt által, megölvén azon az ellenségeskedést;
17és eljövén békét hirdetett nektek, a távolvalóknak és a közelvalóknak,
18mivelhogy őáltala van bejárásunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
19Eszerint tehát többé nem vagytok idegenek és zsellérek, hanem a szenteknek polgártársai és az Istennek házanépe,
20kik felépíttettetek az apostolok és próféták fundamentumán, szegeletkő lévén maga Jézus Krisztus,
21kiben az egész épület egybeszerkesztvén szent templommá növekedik az Úrban;
22akiben ti is együtt épültök az Isten lakhelyévé Lélekben.