1Én azt mondtam szívemben: Nosza hát, megkísértelek örömmel, és láss jót! És íme ez is hiábavalóság:
2a nevetésnek azt mondom: Esztelen; és az örömnek: Mit csinál ez?
3Feltettem magamban, borba vonom testemet; míg szívem bölcsességben vezet, bolondságba fogok, míg meglátom, mi jó az emberfiaknak: hogy azt cselekedjék az ég alatt, életük napjainak száma szerint.
4Nagy dolgokat csináltam, építettem házakat; ültettem magamnak szőlőket:
5csináltam magamnak kerteket és parkokat; és ültettem beléjük mindenféle gyümölcsfát:
6csináltam magamnak víztartó tavakat; öntözni belőlük a fák sarjadó erdejét.
7Vásároltam rabszolgákat és rabnőket, háznál szülöttjeim is voltak nekem; jószágom is, marha és juh, több volt mindazoknál, akik előttem voltak Jeruzsálemben.
8Gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat is; és királyok vagyonát és a tartományokat. Szereztem magamnak énekeseket és énekesnőket; és az emberfiak gyönyörét, nőt és nőket.
9És nagyobb lettem és többet gyűjtöttem mindazoknál, akik előttem voltak Jeruzsálemben; és bölcsességem is megállt mellettem.
10És semmit, amit szemeim kívántak, nem vontam meg tőlük; nem tartottam vissza szívemet semmi örömtől: mert minden fáradozásomból volt öröme szívemnek; és ez volt részem minden fáradozásomból.
11És mikor én bármely művemhez fordultam, melyet kezeim alkottak; és munkámhoz, melynek alkotásával fáradoztam: hát íme mind hiábavalóság és szélkapkodás; és nincs haszon az ég alatt.
12Aztán bölcsességet látni fordultam én, azaz esztelenséget és bolondságot: hogy mi ember az, aki hozzájut a király után ahhoz, amit régen elkészítettek?
13És láttam én, hogy van előnye a bölcsességnek a bolondság felett; mint a világosság előnye a sötétség felett:
14a bölcsnek szemei a fejében vannak; a bolond pedig sötétségben jár. De mikor én azt is megtudtam, hogy egy sors éri mindeniket:
15azt mondtam én a szívemben: Mint a bolond sorsa, olyan sors ér engem is, hát miért voltam én akkor feleslegesen bölcs? És így szóltam a szívemben: Hogy ez is hiábavalóság:
16mert nincs emlékezet a bölcsről, éppen úgy, mint a bolondról örökké; mert már a jövendő napokban mindent elfelejtenek, és mint a bölcs meghal, a bolond is úgy.
17Ezért meggyűlöltem az életet, mert rosszulesik a dolog, ami történik a nap alatt; mert az mind hiábavalóság és szélkapkodás;
18és meggyűlöltem én minden munkámat, melyet én munkálok a nap alatt; mert arra az emberre kell azt hagynom, aki utánam lesz.
19És ki tudja, vajon bölcs lesz-e vagy bolond? és uralkodik minden munkámon, melyet munkáltam és bölcsen csináltam a nap alatt; ez is hiábavalóság.
20És oda jutottam, hogy kétségbe ejtsem szívemet minden munkám felett, melyet munkáltam a nap alatt.
21Hogy van ember, akinek szerzeménye van bölcsességgel, tudománnyal és sikerrel: és egy embernek, aki abban nem munkált, adja azt örökül; ez is hiábavalóság és nagy gonosz!
22Mert mije van az embernek minden munkájából és szíve kapkodásából, mellyel ő munkál a nap alatt?
23Hogy minden napja fájdalom és bosszúság a foglalkozása; még éjszaka sem nyugszik a szíve? Ez is hiábavalóság!
24Nincs jobb az emberre, minthogy egyék és igyék, és láttasson jót lelkével munkájából: ezt is láttam én, hogy az Isten kezéből van;
25mert ki ehetik és ki élvezhet nála nélkül?
26Mert annak az embernek, aki jó őelőtte, ad bölcsességet és tudományt és örömet: a kivetősnek pedig ad vesződséget az összegyűjtésre és felhalmozásra; hogy annak adja, akinek az Isten jónak látja. Ez is hiábavalóság és szélkapkodás.