1és emlékezzél meg teremtődről ifjúságod napjaiban; míg el nem jönnek a rossz napok: és el nem közelednek az évek, melyekről azt mondod: Nem telik bennük kedvem.
2Ameddig el nem sötétedik a nap és a világosság, és a hold és a csillagok; és visszatérnek a felhők az eső után:
3amely nap remegnek a ház őrizői, és meggörbülnek az erős férfiak:és ünnepelnek a molnárleányok, mert megkevesbedtek; és elsötétülnek az ablakon kinézők.
4És bezáratnak az ajtók az utcára, miközben alább száll a malom hangja; és felkelnek a madárszóra, és elhalkul minden énekhang.
5A magastól is félnek és ijedelmek vannak az úton, és virágzik a mandulafa, és elnehezedik a sáska és letörik a kapor. Mert el fog menni az ember az ő örökös házába; és körüljárnak a gyászolók az utcán.
6Ameddig el nem oldódik az ezüstkötél, és el nem törik az arany olajtartó; és össze nem törik a veder a forrásnál, és el nem törik a kerék a kútnál.
7És visszatér a por a földbe, mint ami volt; a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta azt.
8Hiábavalóságok hiábavalósága, azt mondja a Prédikátor; minden hiábavalóság!
9És azon fölül, hogy a Prédikátor bölcs volt; még tanította a népet tudományra, és figyelt és kutatott és szakasztott sok példabeszédet.
10Igyekezett a Prédikátor kedves szavakat találni; éspedig egyenesen írt, őszinte szavakat.
11Bölcsek szavait, mint az ösztökéket, és mint gyülekezeti mesterek által vert szögeket; melyek egy pásztortól adattak.
12Egyébiránt pedig ezekből intessél meg fiam; a sok könyv írásának nincs vége, és a sok tanulmányozás kifárasztja a testet:
13a dolog végső summája, így hangzik: Az Istent féld és parancsolatait megtartsd; mert ez az egész ember.
14Mert minden tettet ítéletre visz az Isten, minden titokkal; akár jó, akár rossz.