1Nabukadneccár király minden népnek, nemzeteknek és nyelveknek, akik az egész földön laknak: békességtek bőséges legyen!
2A magasságos Isten jeleit és csodáit [melyeket velem tett,] tetszik nekem elbeszélni.
3Jelei ó, milyen nagyok, csodái mily hatalmasok; királysága örökkévaló királyság, és uralma nemzedékről nemzedékre!
4Én, Nabukadneccár békén voltam házamban, és viruló az én palotámban.
5Álmot láttam, és megijesztett engem; és gondolatokat ágyamon. És fejem látomásai aggasztottak engem;
6tehát parancsolatot adtam ki, hogy hozzák be elém Babilon minden bölcsét; hogy az álom jelentését tudtomra adják.
7Akkor bejöttek az írástudók, az igézők, a káldok és a csillagnézők. És az álmot én elmondtam előttük, de jelentését nekem nem adták tudtomra.
8És utoljára bejött elébem Dániel, kinek Baltazár a neve, mint az én istenem neve, és kiben szent istenek szelleme van; és az álmot elmondtam előtte:
9Baltazár, fő írástudó, mert én tudom, hogy szent istenek szelleme van benned, és semmi titok nem fog ki rajtad: álomlátásomat, amit láttam, és jelentését mondd meg.
10[Fejem látomásai voltak pedig ágyamon:] Láttam, hogy ím egy fa volt a földben, és magassága nagy.
11Nagy lett a fa és hatalmas, és magassága az égig ért, és ellátszott az egész föld végéig.
12Lombja szép és gyümölcse sok, táplálék volt rajta mindennek; alatta lelt árnyékot a mező vadja, és ágain laktak az ég madarai, és róla táplálkozott minden test.
13Láttam fejem látomásaiban ágyamon, hogy ím egy őr, éspedig szent, az égből leszállt;
14kiáltott erővel, és így mondta: Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok le ágait, rázzátok le lombját, és szórjátok el gyümölcsét. Meneküljön a vad alóla, és a madár ágairól;
15de törzsgyökét a földben hagyjátok. Éspedig vas- és rézbilincsben a mező zöldjében; és az ég harmatával öntöztessék, és a vaddal legyen osztályrésze a föld füvében.
16Szívét változtassák el, hogy ne legyen emberi, és állatszív adassék neki; és hét idő menjen el felette.
17Az őrök határozatából van a végzés, és a szentek szava a dolog; avégre, hogy megtudják az élők, hogy hatalma van a Magasságosnak az ember királyságán, és annak adja azt, akinek akarja, és a legalacsonyabb embert állíthatja fel arra.
18Ezt az álmot láttam én, Nabukadneccár király; és te, Baltazár, mondd meg jelentését. Mindamellett, hogy királyságom egyetlen bölcse sem tudta a jelentést nekem tudtul adni; de te tudod, mert szent istenek szelleme van benned.
19Akkor Dániel, akinek a neve Baltazár, meghökkent egy pillanatra, és gondolatai aggasztották őt. Felelt a király és azt mondta: Baltazár, az álom és jelentése ne aggasszon téged. Felelt Baltazár, és azt mondta: Uram, az álom gyűlölőidé, és jelentése ellenségeidé legyen.
20A fa, [melyet láttál], mely nagy és erős lett; és magassága az égig ért, és ellátszott az egész földre;
21és lombja szép volt, és gyümölcse sok, és táplálék volt rajta mindennek; alatta tanyázott a mező vadja, és ágain laktak az ég madarai:
22te vagy, király, ki nagy és erős lettél; és nagyságod megnőtt és az égig ért, és hatalmad a föld végéig.
23És hogy látott a király egy őrt, éspedig szentet, ki leszállt az égből, és azt mondta: Vágjátok ki a fát, és pusztítsátok ki, de törzsgyökét a földben hagyjátok; és bilincsben, amely vas és réz, a mező zöldfüvén legyen; és az ég harmatával öntöztessék, és a mező vadával legyen osztályrésze, míg hét idő elmegy felette;
24annak ez a jelentése, király: És a Magasságos végzése ez, mely eléri uram királyomat:
25és téged kilöknek az emberek közül, és a mező vadával lesz lakásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és az ég harmatával öntöznek téged, és hét idő megy el feletted, míg megtudod, hogy a Magasságos úr az ember királyságán, és akinek akarja, annak adja azt.
26És hogy azt mondták, hogy a fa törzsgyökét hagyják meg; királyságodat megállapítják neked, mihelyt megtudod, hogy az ég uralkodik.
27Ezért, ó király, tanácsom tessék neked; és vétkeidtől igazság által szabadulj, és bűneid a szegényeken való könyörület által. [hátha hosszú lesz nyugodalmad]
28[Mindez elérte Nabukadneccár királyt.
29Tizenkét hónap múlva éppen királyi palotája körül sétált, mely Babilonban volt:]
30Felelt a király és azt mondta: Nemde ez az a nagy Babilon, melyet én építettem királyi székhelynek gazdagságom erejével és dicsőségem díszére?
31Még a szó a király szájában volt, hang esett le az égből: Neked mondják, Nabukadneccár király, a királyság elment tőled.
32És emberek közül kilöknek téged, és a mező vadával lesz lakásod, [füvet adnak enned, mint az ökröknek,] és hét idő elmegy feletted; míg megtudod, hogy a Magasságos az úr az ember királyságán, és akinek akarja, annak adja azt.
33[Abban a pillanatban a szó betelt Nabukadneccáron, és az emberek közül kilöketett, és füvet evett, mint az ökrök; és az ég harmatával öntöztetett teste, míg haja megnőtt, mint a sasoké, és körmei, mint a madaraké.]
34Azon napok végén pedig én, Nabukadneccár szemeimet az égre emeltem, és értelmem visszatért hozzám, és áldottam a Magasságost. És az örökké élőt dicsértem és magasztaltam, mert hatalma örökkévaló hatalom, és királysága nemzedékről nemzedékre.
35És a föld minden lakosa olyan, mint aki nem számít; és akarata szerint cselekszik az ég seregében, és a föld lakosaival. [És nincs, aki kezére üssön, és azt mondja neki: Mit csináltál?]
36Abban az időben értelmem visszatért hozzám, és királyságom tisztességével méltóságom és fényem visszatért hozzám; és tanácsosaim és mágnásaim keresnek engem, és királyságomon megerősíttettem, és még több nagyság adatott nekem.
37Most én, Nabukadneccár dicsérem és magasztalom, és dicsőítem az ég királyát; mert minden tette igazság és útja ítélet, és akik kevélységben járnak, azokak meg tudja alázni.