1És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.
2És sokan azok közül, akik a föld porában alusznak, felébrednek; az egyik örök életre, a másik pedig gyalázatra és örök undorra.
3És az okosak világítanak, mint a menny világossága; és akik a sokakat a megigazulásra viszik, mint a csillagok, örökkön örökké.
4És te, Dániel, zárd be az igéket, és pecsételd le a könyvet a vég idejéig; kutatják majd sokan, és öregbül a tudomány.
5És láttam én, Dániel, és íme két másik állt meg; egyik innen a folyóparton, másik amonnan a folyóparton.
6És azt mondta a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyó vize felett volt: Mikor lesz vége e csodáknak?
7És hallottam azt a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyó vizei felett volt, hogy felemelte jobb kezét és balkezét az égre, és megesküdött az örökké élőre, hogy kitűzött idő, kitűzött idők és fél múlva, és amint elvégzi a szent nép kezének összetörését, elvégződnek mindezek.
8És én hallottam, de nem értettem; és azt mondtam: Uram, mi a vége ezeknek?
9És azt mondta: Menj el, Dániel, mert be vannak zárva és lepecsételve az igék a vég idejéig.
10Megrostáltatnak, és megfehéríttetnek és megtisztíttatnak sokan; de a hitetlenek hitetlenül cselekesznek: és nem érti meg egy hitetlen sem; de az okosak megértik.
11És attól az időtől fogva, mikor elvétetett a mindennapi áldozat, letétetvén az iszonytató utálatosság; ezerkétszázkilencven nap lesz.
12Boldog, aki várja és megéri: az ezerháromszázharmincöt napot!
13És te menj el a „vég\-ig és pihenj; és feltámadsz örökségedre napok végén.