Daniel 12KIB

1És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2És sokan azok közül, akik a föld porában alusznak, felébrednek; az egyik örök életre, a másik pedig gyalázatra és örök undorra.

3És az okosak világítanak, mint a menny világossága; és akik a sokakat a megigazulásra viszik, mint a csillagok, örökkön örökké.

4És te, Dániel, zárd be az igéket, és pecsételd le a könyvet a vég idejéig; kutatják majd sokan, és öregbül a tudomány.

5És láttam én, Dániel, és íme két másik állt meg; egyik innen a folyóparton, másik amonnan a folyóparton.

6És azt mondta a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyó vize felett volt: Mikor lesz vége e csodáknak?

7És hallottam azt a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyó vizei felett volt, hogy felemelte jobb kezét és balkezét az égre, és megesküdött az örökké élőre, hogy kitűzött idő, kitűzött idők és fél múlva, és amint elvégzi a szent nép kezének összetörését, elvégződnek mindezek.

8És én hallottam, de nem értettem; és azt mondtam: Uram, mi a vége ezeknek?

9És azt mondta: Menj el, Dániel, mert be vannak zárva és lepecsételve az igék a vég idejéig.

10Megrostáltatnak, és megfehéríttetnek és megtisztíttatnak sokan; de a hitetlenek hitetlenül cselekesznek: és nem érti meg egy hitetlen sem; de az okosak megértik.

11És attól az időtől fogva, mikor elvétetett a mindennapi áldozat, letétetvén az iszonytató utálatosság; ezerkétszázkilencven nap lesz.

12Boldog, aki várja és megéri: az ezerháromszázharmincöt napot!

13És te menj el a „vég\-ig és pihenj; és feltámadsz örökségedre napok végén.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Daniel 12.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.