1Voltak pedig némelyek Antiókhiában, az ott levő gyülekezethez tartozó próféták és tanítók, mint Barnabás és Simeon, az úgynevezett Niger, és a cirénébeli Luciusz és Menahan, ki Heródes negyedes fejedelemmel nevekedett, és Saul.
2Mikor pedig ezek szolgáltak az Urnak és böjtöltek, azt mondta a Szent Szellem: Válasszátok el nekem Barnabást és Sault arra a munkára, melyre én őket elhívtam.
3Akkor böjtölve és imádkozva és kezeiket rájuk téve, elbúcsúztak.
4Ők erre, kiküldetvén a Szent Szellem által, lementek Szeleuciába, és onnét elhajóztak Ciprusba.
5És Szalamiszba jutván, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban; János is velük volt pedig mint szolgájuk.
6Eljárván pedig a szigetet Páfoszig, találtak egy bűvészre, egy zsidó hamis prófétára, kinek Barjézus volt a neve,
7ki Szergiusz Paulusz helytartóval, egy okos emberrel volt. Ez magához hívatván Barnabást és Sault, kívánta hallani az Isten igéjét.
8De ellenük állt Elymás bűvész (mert így fordítható le a neve), igyekezvén elhajlítani a helytartót a hittől.
9Saul pedig, ki Pál is, telve Szent Szellemmel és szemeit ráfüggesztve
10azt mondta: Oh te minden álnoksággal és gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnsz-e meg az Urnak egyenes utait elfordítani?
11És most, íme az Úr keze rajtad van, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És nyomban homály és sötétség szállt reá, és kerengve keresett vezetőket.
12Akkor a helytartó, látva, ami történt, hitt, elálmélkodván az Úr tanításán.
13Elhajózván pedig Páfoszból Pál és akik vele voltak, a pamfíliai Pergébe mentek. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.
14Ők pedig Pergéből tovább menvén, a pizidiai Antiókhiába jutottak, és bemenvén szombat napon a zsinagógába, leültek.
15A törvény és próféták felolvasása után pedig hozzájuk küldtek a zsinagógafők, mondván: Férfiak, testvérek, ha van valami intő beszédetek a néphez, szóljatok.
16Felállván pedig Pál, és kezével intvén, szólt: Izráelita férfiak, és ti, kik az Istent félitek, halljátok!
17Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat; és a népet felmagasztalta, mikor jövevény volt Egyiptom földjén, és kihozta őket onnét felemelt karral.
18És közel negyvenesztendőnyi ideig tűrte erkölcseiket a sivatagban;
19és eltörölvén hét nemzetet Kanaán földjén, sorsvetés által kiosztotta94 nekik azoknak földjét.
20És ezek után mintegy négyszázötven esztendeig bírákat adott nekik Sámuel prófétáig.
21És attól fogva királyt kértek maguknak, és adta nekik az Isten Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfiút negyven esztendeig.
22És miután őt elvezette, Dávidot támasztotta nekik királyul, kiről bizonyságot téve ezt is mondotta: Találtam Dávidot, az Isai fiát szívem szerint való férfiúnak, ki minden akaratomat véghezviszi.
23Ennek magvából támasztott az Isten ígérete szerint Izráelnek üdvözítőt, Jézust;
24miután előbb János az ő eljövetele előtt bűnbánati keresztséget hirdetett Izráel egész népének.
25Mikor pedig be akarta fejezni János az ő pályáját, azt mondta: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok, hanem íme utánam jön, akinek nem vagyok méltó lábairól a sarut leoldozni.
26Férfiak, testvérek, Ábrahám nemzetének fiai, és akik köztetek az Istent félik, nektek küldetett az üdvösségnek ez a beszéde.
27Mert akik Jeruzsálemben laknak és azok elöljárói, ezt nem ismervén, betöltötték a prófétáknak szombatonként felolvasott szavait egyrészt azzal, hogy elítélték;
28másrészt hogy, bár semmi halálra való okot nem találtak, megkérték Pilátust, hogy végeztesse ki őt.
29Mikor pedig mindent elvégeztek, ami felőle megíratott, levévén a fáról, sírba tették.
30De az Isten feltámasztotta őt halottaiból,
31és több napon át megjelent azoknak, akik együtt jöttek fel vele Galileából Jeruzsálembe, akik neki bizonyságai a nép előtt.
32És mi hirdetjük nektek az evangéliumot az atyáknak lett ígéretről, hogy azt az Isten beteljesítette az ő gyermekeiknek, nekünk, feltámasztván Jézust,
33mint a második zsoltárban is meg van írva: Én fiam vagy te; én ma szültelek téged.
34Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, hogy többé az enyészetbe vissza ne térjen, azt így mondta: Nektek adom a Dávidot illető hűséges kegyelmességeket.
35Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
36Mert Dávid, miután a saját nemzedékének szolgált, Isten akaratából elaludt és atyáihoz helyeztetett és rothadást látott;
37de akit az Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
38Legyen tehát nektek tudtotokra, férfiak, testvérek, hogy őáltala hirdettetik nektek bűnbocsánat;
39és mindabból, amiből Mózes törvénye által meg nem igazulhattatok, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.
40Meglássátok tehát, rátok ne jöjjön, ami meg van mondva a prófétákban:
41Lássátok meg, ti magvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én dolgot cselekszem a ti napjaitokban, dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná nektek.
42Mikor pedig kijöttek a zsidók zsinagógájából, kérték a pogányok, hogy a következő szombaton nekik beszéljék ezeket a beszédeket.
43Mikor pedig a gyülekezet eloszlott, a zsidók közül és az istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást; akik beszélvén nekik biztatták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
44A következő szombaton pedig majdnem az egész város összegyűlt az Isten igéjének hallgatására.
45Látván pedig a zsidók a sokaságot, elteltek féltékenységgel, és ellene mondtak azoknak, amiket Pál mondott, feleselve és káromkodva.
46Pál és Barnabás erre nyíltan kimondták: Nektek kellett először az Isten igéjét hirdetni; de mivel ellökitek azt magatoktól és méltatlanoknak ítélitek magatokat az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk.
47Mert így parancsolta nekünk az Úr: Tettelek téged a pogányok világosságává; hogy légy üdvösségre a föld határáig.
48A pogányok pedig ezeket hallván örvendeztek és dicsőítették az Úr igéjét, és akik az örök életre voltak rendelve, hittek.
49Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.
50De a zsidók felingerelték az istenfélő és előkelő asszonyokat és a város eleit, és üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határaikból.
51Azok pedig lábaik porát lerázván ellenük, elmentek Ikóniumba.
52A tanítványok pedig beteltek örömmel és Szent Szellemmel.