1Egyszer azt mondta Dávid: Van-e hát még, aki megmaradt Saul családjából; hogy kegyelmet gyakoroljak vele Jónátánért?
2Volt pedig Saul házában egy szolga, a neve Cibá, mikor azt Dávidhoz szólították, azt mondta neki a király: Hát te vagy Cibá? És azt mondta: Szolgálatodra.
3És azt mondta a király: Nincs-e még valaki Saul házából, hogy Isten kegyelmét gyakoroljam vele? És azt mondta Cibá a királynak: Még van egy fia Jónátánnak, egy törött lábú.
4És azt mondta neki a király: Hol van? És azt mondta Cibá a királynak: Ihol van Mákirnak, Ammiél fiának házában Ló-Debárban.
5És elküldött Dávid király és elhozatta őt Mákirnak, Ammiél fiának házából Ló-Debárból.
6Mikor Mefibóset, Saul fiának, Jónátánnak fia megérkezett Dávidhoz, arcra esett és leborult; és Dávid azt mondta: Mefibóset! És azt mondta: Itt van a te szolgád!
7És azt mondta neki Dávid: Ne félj; mert ezennel kegyelmet gyakorlok veled atyádért, Jónaténért, és visszaadom neked Saulnak, nagyatyádnak minden mezejét; te pedig állandóan az én asztalomnál ehetsz kenyeret.
8Erre leborult és azt mondta: Mi a te szolgád; hogy te egy ilyen döglött ebre rátekintettél, mint amilyen én vagyok?
9Aztán szólította a király Cibát, Saul legényét, és azt mondta neki: Mindent, ami Saulé és egész házáé volt, ezennel kiadok urad fiának.
10Tehát műveld meg neki a földjét te és fiaid és szolgáid, és hordd be, hogy legyen urad fiának kenyere, amit egyék, de Mefibóset, urad fia mindig az én asztalomnál fog kenyeret enni. Cibának pedig tizenöt fia és húsz szolgája volt.
11És azt mondta Cibá a királynak: Amint parancsolja uram király szolgájának, egészen úgy cselekszik szolgád; noha Mefibóset az én asztalomnál úgy ehetnék, mint akármelyik királyfi.
12Mefibósetnek pedig volt egy kis fia, a neve Míká; és Cibá házának egész lakossága Mefibóset szolgája volt.
13Mefibóset pedig Jeruzsálemben lakott, mert ő állandóan a király asztalánál evett; és ő mind a két lábára sántított.