1És egyszer, mikor a király a saját házában lakott; miután az Úr nyugodalmat adott neki minden ellenségétől körös-körül,
2azt mondta a király Nátán prófétának: Nézd csak, én cédrusházban lakom; az Isten ládája pedig a kárpitok közt lakik.
3És azt mondta Nátán a királynak: Mindent, ami a szívedben van, eredj, vígy véghez; mert az Úr veled van.
4De történt azon az éjszakán; hogy az Úr szava lett Nátánhoz, mondván:
5Eredj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak: így mondta az Úr: Hát te házat akarsz nekem építeni lakásomul?
6Hiszen én nem laktam házban attól a naptól fogva, melyen felhoztam Izráel fiait Egyiptomból mind e mai napig; hanem sátorban és hajlékban jöttem-mentem.
7Bárhol, ahol Izráel minden fiával vándoroltam, szóltam-e egy szót Izráelnek valamelyik törzséhez, melyet megbíztam, hogy legeltesse népemet, Izráelt, mondván: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?
8Most tehát így mondd szolgámnak, Dávidnak: így mondta a seregek Ura: En kivettelek téged a cserényből a juhok mögül; hogy fejedelemmé légy népem fölött, Izráel fölött:
9és veled voltam mindenütt, ahol jártál, és kiirtottam előled minden ellenségedet; és nagy nevet szereztem neked, mint a legnagyobbak neve, kik a földön vannak:
10és helyet jelöltem ki népemnek, Izráelnek és elplántáltam őt, hogy lakjon a maga helyén és meg ne rendüljön többé; és álnokság fiai ne nyomorgassák őt többé, mint eleinte:
11és attól a naptól fogva, mikor bírákat rendeltem népem fölé, Izráel fölé, neked adtam meg a nyugodalmat minden ellenségedtől; így jelentette ki neked az Úr, hogy az Úr készít neked házat.
12Mikor betelnek napjaid és elaluszol atyáiddal, és feltámasztom utánad a te magodat, aki ágyékodból származik; és megerősítem az ő királyságát:
13ő építsen házat nevemnek. És én megerősítem az ő királyságának trónját örökre.
14Én atyja gyanánt leszek neki és ő fiam gyanánt lesz nekem; úgyhogy ha vétkezik, emberhez való vesszővel és emberfiakhoz való veréssel fenyítem meg őt:
15de kegyelmem nem távozik el tőle; miképpen eltávolítottam Saultól, akit teelőled távolítottam el.
16Tehát állandó lesz házad és királyságod örökké előtted; trónod szilárd lesz örökre.
17Egészen e beszédek szerint és egészen e látomás szerint: úgy beszélt Nátán Dávidnak.
18Akkor bement Dávid király és leült az Úr előtt; és azt mondta: Ki vagyok én, Uram Isten, és mi az én házam, hogy engem idáig juttattál?
19És ez még nem volt elég szemeidben, Uram Isten, hanem szolgád háza felől is beszéltél a messze jövőre vonatkozólag; és ez az ember törvénye, Uram Isten.
20Mit beszéljen hát neked Dávid még többet; hiszen te ismered szolgádat, Uram Isten.
21e beszédedért és szíved szerint cselekedted mindezt a nagy dolgot tudomására adván szolgádnak.
22Ezért nagy vagy te, Uram Isten; hogy nincs olyan, mint te, nincs is Isten rajtad kívül mind a szerint, amit saját füleinkkel hallottunk.
23És melyik az egyetlen nemzet a földön, mely olyan, mint a te néped, Izráel; melyet Isten ment el magának népül megváltani és neki nevet szerezni? Es értetek azokat a nagy és rettenetes dolgokat végrehajtani. Országodért néped előtt, melyet Egyiptomból váltottál ki magadnak, nemzetektől és isteneiktől!
24És felállítottad magadnak népedet, Izráelt neked való népül örökre; és te lettél nekik, Uram, Istenükké!
25Most tehát, Uram Isten, az igét, melyet szolgád felől és háza felől szóltál, tedd örökre megállóvá; és cselekedjél úgy, amint szólottál.
26És nagy lesz a neved örökre, mondván: A seregek Ura Isten Izráel felett; és a te szolgádnak, Dávidnak háza állandó lesz előtted.
27Mert te, seregeknek Ura, Izráel Istene, feltártad szolgád előtt, mondván: Házat építek neked; ezért tárta fel32 szolgád az ő szívét imádkozván előtted ezt az imádságot.
28Most tehát, Uram Isten, te vagy az Isten és a te beszédeid igazak lesznek: mivel te szóltad szolgádnak ezt a jót;
29most tehát tetszésedből áldd meg szolgádnak házát, hogy előtted legyen örökké; mert te szóltál, Uram Isten, és a te áldásodtól lesz áldott szolgádnak háza örökké.