1Mikor Sámuel meghalt és egész Izráel összegyűlt és gyászolta őt, aztán eltemette házában, Rámában; felkelt Dávid és lement Párán sivatagába.
2Volt pedig egy ember Máonban, gazdasága pedig Kármelben, és az az ember igen gazdag volt, háromezer juha és ezer kecskéje volt; és éppen juhai nyírásán volt Kármelben.
3És az embernek a neve Nábál, feleségének a neve Abigail; és az asszony jó gondolkozású és szép formájú, a férfi pedig kemény és rossz cselekedetű, tudniillik kálebi volt.
4Mikor Dávid a sivatagban meghallotta, hogy Nábál a juhait nyírja,
5odaküldött Dávid tíz legényt. És azt mondta Dávid a legényeknek: Menjetek fel Kármelbe, és mikor megérkeztek Nábálhoz, köszöntsétek őt az én nevemben.
6És mondjátok: így élj soká! És légy békességben te, legyen békességben a te házad, és legyen békességben mindened, amid van!
7Éppen most hallottam, hogy nálad juhnyírás van. Most hát pásztoraidat, akik nálunk voltak, nem bántottuk, és semmijüknek sem lett híja az egész idő alatt, míg Kármelben voltak
8(kérdezd meg legényeidet, ők megmondják neked), tehát találjanak kegyet ezek a legények szemeidben, hiszen víg napra jöttünk; adj hát, kérlek, valamit, ami kezedbe akad szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak.
9Mikor Dávid legényei megérkeztek, elmondták Nábálnak mindezeket a beszédeket.
10Mikor elhallgattak, megfelelt Nábál Dávid szolgáinak, és azt mondta: Kicsoda Dávid és kicsoda Isai fia? Manapság sok szolga van, aki megszökik urától.
11Hát vegyem kenyeremet és vizemet és levágott állataimat, melyeket nyíróimnak vágattam; és adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók?
12Ezzel megfordultak Dávid legényei az ő útjukra; és mikor visszatértek és megérkeztek, mindent elmondtak neki ezen beszédek szerint.
13Akkor azt mondta Dávid az ő embereinek: Kösse fel mindenki a kardját; és felkötötte mindenki a kardját, és Dávid is kardot kötött; aztán felvonultak Dávid után, mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig a holmiknál maradt.
14Abigailnak pedig, Nábál feleségének elmondta a legények közül az egyik legény, mondván: íme Dávid követeket küldött a sivatagból, hogy köszöntse a mi urunkat, az pedig rájuk ripakodott.
15Pedig azok az emberek jók voltak hozzánk nagyon; nem bántottak bennünket és nem hiányzott semmink egész idő alatt, míg velük jártunk, mikor a mezőn voltunk.
16Kőfal voltak körülöttünk mind éjjel, mind nappal; egész idő alatt, míg velük voltunk a juhokat legeltetve.
17Most tehát gondold meg és lásd meg, mit kell tenned, mert el van végezve a veszedelem urunkra és egész házára; ő pedig mihasznább ember, hogysem beszélni lehetne vele.
18Erre Abigail hamar vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt gabonát, száz aprószőlő- és kétszáz fügesajtot; és felrakatta a szamarakra.
19Aztán azt mondta legényeinek: Menjetek el előttem, én azonnal utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondta meg.
20És történt, hogy mikor ő a szamáron ülve lement a hegyi szurdokba, hát ahol vele szembe meg Dávid jött le embereivel; úgyhogy összetalálkozott velük.
21Dávid éppen azt gondolta: Csak hiába vigyáztam én ennek mindenére, amije a sivatagban volt, mert semmijéből sem hiányzott semmi, mégis rosszal fizetett nekem a jóért.
22Úgy cselekedjen Isten Dávid ellenségeivel és úgy folytassa, hogy reggeli világosságra nem hagyok meg mindabból, amije van, egy ebet sem.
23Abigail meg, mikor meglátta Dávidot, hamar leszállt a szamárról; aztán Dávid előtt arcára esett és leborult a földig.
24Majd lábaihoz borult és azt mondta: Rajtam legyen a bűn magamon, uram; tehát hadd beszéljen a te szolgálóleányod teelőtted, és hallgasd meg szolgálóleányod beszédeit.
25Ne vegye figyelembe uram ezt a mihaszna embert, Nábált, mert amilyen a neve, olyan ő: Bolond a neve és van nála; én pedig, a te szolgálóleányod, nem láttam uram legényeit, akiket küldöttél.
26Most tehát, uram, él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr tartott vissza téged, hogy vérbűnbe ne essél és a magad kezével ne tégy magadnak igazságot; hanem hát legyenek ellenségeid olyanok, mint Nábál, és akik az én uramnak vesztére törnek.
27Most pedig ez az áldás, melyet szolgálóleányod hozott uramnak; adassék a legényeknek, akik uram lába nyomán járnak.
28Bocsásd meg, kérlek, szolgálóleányod vétkét: mert az Úr építve épít állandó házat uramnak, mert uram az Úr harcait harcolja, tehát rossznak nem szabad benned találtatni egész életedben.
29Ha felkel is valaki, hogy téged üldözzön és halálra keressen; uram élete be lesz kötve az élet kévéjébe az Úrnál, a te Istenednél, ellenséged életét pedig elhajítja a parittya fenekéből:
30mégis meglesz, hogy az Úr teljesíti uramnak a jót, egészen úgy, amint szólt felőled; és fejedelemmé rendel téged Izráel fölé.
31És akkor nem lesz majd rád nézve az a botrány és uram szívén az a gáncs, hogy ok nélkül ontottál vért, és hogy uram maga tett magának igazságot: és így, mikor majd jót tesz az Úr urammal, majd eszedbe jut szolgálóleányod.
32Erre azt mondta Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, hogy téged e mai nap előmbe küldött.
33Áldott legyen a te bölcsességed és áldott légy te; hogy megakadályoztál e mai nap, hogy vérbűnbe essem és a magam kezével tegyek magamnak igazságot.
34De él az Úr, Izráel Istene, aki visszatartott engem attól, hogy veled gonoszul cselekedjem; hogyha nem siettél volna előmbe jönni, hát nem maradt volna Nábálnak reggeli világosságra egy ebe sem.
35És elfogadta Dávid az ő kezéből, amit hozott neki; neki pedig azt mondta: Eredj fel békességgel házadba, lásd, hallgatok szavadra és megbocsátok neked.
36Mikor Abigail Nábálhoz érkezett, hát annál éppen lakoma volt a házában, olyan, mint a király lakomája, és Nábálnak jókedve volt, és ő nagyon részeg volt; tehát nem mondott el neki semmit, sem kicsit, sem nagyot a reggeli világosságig.
37Reggel aztán, mikor elszállt a mámor Nábálból, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat; erre elhalt benne a szív, és ő olyanná lett, mint a kő.
38És rá mintegy tizednapra úgy megsújtotta az Úr Nábált, hogy meghalt.
39Mikor meghallotta Dávid, hogy Nábál meghalt, azt mondta: Áldott legyen az Úr, aki igazamat megítélte a Nábál részéről ért gyalázatomért, és szolgáját megkímélte a gonosztól, Nábál gonoszságát pedig visszatérítette annak fejére. Aztán elküldött Dávid és megkérette Abigailt, hogy elvegye őt feleségül.
40Mikor Dávid szolgái megérkeztek Abigailhoz Kármelbe; és megkérték őt, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy elvigyünk neki feleségül:
41ő felkelt és leborult arccal a földre; és azt mondta: Itt van szolgálóleányod, hogy mint szolgáló mossa az én uram szolgáinak lábait.
42Aztán hamar felkelt Abigail és felült a szamárra, és az az öt legény, akik lába nyomában jártak; és elment Dávid követei után, és felesége lett neki.
43Ahinóámot is elvette Dávid Jizréelből; és mind a ketten feleségei lettek neki.
44Saul pedig az ő leányát, Mikalt, Dávid feleségét, Paltinak, Lajis fiának adta, aki Gallimból való volt.