1Mikor Salamon sógorságot kötött Faraóval, Egyiptom királyával, és elvette Faraó leányát; a Dávid városába vitte azt, míg befejezi a saját házának, az Úr házának és Jeruzsálem kőfalának építését körül.
2A nép csak a bámákon áldozott; mert nem volt ház építve az Úr nevének addig az ideig.
3És Salamon szerette az Urat, az ő atyjának, Dávidnak törvényeiben járván; csak a magaslatokon áldozott és füstölt.
4És Gibeonba járt a király, hogy ott áldozzék, mert az volt a legnagyobb magaslat; ezer égő áldozatot mutatott be Salamon azon az oltáron.
5Gibeonban jelent meg az Úr Salamonnak álmában éjjel; és azt mondta Isten: Kérj, mit adjak neked?
6És azt mondta Salamon: Te oly nagy kegyelmességet cselekedtél szolgáddal, Dáviddal, az én atyámmal, mint ahogyan előtted járt hűségben és igazságban és egyenes szívvel veled; és megtartottad iránta ezt a nagy kegyelmességet, és adtál neki egy fiút, aki az ő királyi székében ül, mint e mai napon.
7Most tehát, Uram Istenem, te tetted királylyá szolgádat atyámnak, Dávidnak helyébe; és én kis gyermek vagyok, nem tudok sem ki, sem be [jönni].
8És szolgád a te néped között van, melyet választottál; egy nagy nép között, mely meg nem olvasható és meg nem számlálható a sokaság miatt.
9Adj azért szolgádnak figyelmes szívet néped ítélésére, jónak és rossznak megkülönböztetésére; mert ki tudhatná ezt a te nagy népedet ítélni?
10És tetszett a dolog az Úrnak; hogy Salamon ezt a dolgot kérte.
11És azt mondta neki Isten: Mivelhogy ezt a dolgot kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, és nem kértél magadnak gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét; hanem belátást kértél magadnak az ítéletben való figyelmességre:
12íme beszéded szerint cselekszem: ezennel adok neked bölcs és értelmes szívet, úgy, hogy előtted nem volt olyan, mint te, és utánad nem támad olyan, mint te.
13Sőt amit nem kértél is, megadom neked, gazdagságot is, dicsőséget is; úgy, hogy nem volt senki a királyok között olyan, mint te leszel egész életedben.
14És ha az én utaimban jársz, megtartván törvényeimet és parancsolataimat úgy, mint atyád, Dávid járt; hosszú életet is adok neked.
15Akkor felébredt Salamon, hát íme álom volt; tehát bement Jeruzsálembe, az Úr frigyládája elé állt, és égő áldozatokat áldozott, visszafizetési áldozatokat készített, aztán lakomát készített összes szolgáinak.
16Akkor bement két parázna asszony a királyhoz; és mikor előtte álltak,
17azt mondta az egyik asszony: Könyörgök uram, én meg ez az asszony egy házban lakunk; és én ővele szültem a házban.
18Történt ugyanis, hogy az én szülésem után harmadnapra ez az asszony is szült; úgy, hogy mi voltunk együtt, nem volt velünk idegen a házban, csupán mi ketten voltunk a házban.
19És meghalt ennek az asszonynak a fia éjjel; mert ráfeküdt.
20És ő felkelt éjfélkor és elvette az én fiamat mellőlem, míg szolgálód aludt, és maga ölébe fektette őt; és az ő meghalt fiát fektette az én ölembe.
21És mikor reggel felkeltem fiamat megszoptatni, hát íme meg volt halva; de mikor reggel megszemléltem, hát íme nem volt az én fiam, akit én szültem.
22Erre azt mondta a másik asszony: Nem, mert az én fiam az élő, és a te fiad a megholt; ez pedig azt mondta: Nem, mert a te fiad a megholt, és az én fiam az élő; így beszéltek a király előtt.
23És azt gondolta a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, a te fiad pedig a megholt; az pedig azt mondja: Nem, mert a te fiad a megholt és az én fiam az élő;
24tehát azt mondta a király: Hozzatok nekem egy kardot!
25És mikor a király elé vitték a kardot, azt mondta a király: Vágjátok az élő gyermeket kétfelé, és adjátok egyik felét az egyiknek, másik felét a másiknak!
26De azt mondta az az asszony, akié az élő fiú volt, a királynak, mert felgyúlt a szíve a fia iránt, tehát azt mondta: Könyörgök, uram, adjátok annak az élő gyermeket, de megölni meg ne öljétek őt! Az pedig azt mondta: Se az enyém, se a tiéd ne legyen, vágjátok ketté!
27És felelt a király és azt mondta: Adjátok annak az élő gyermeket és megölni meg ne öljétek őt; ő az anyja.
28És mikor meghallotta egész Izráel az ítéletet, melyet a király hozott, féltek a király orcájától; mert látták, hogy Isten bölcsessége van benne az ítélettételre.