1És történt sok idő múlva, hogy az Úr szava lett Illyéshez a harmadik évben, mondván: Eredj, jelenjél meg Áháb előtt, hadd adjak esőt a föld színére.
2És elment Illyés, hogy megjelenjék Áháb előtt. Az éhség pedig nagy volt Samáriában;
3és Áháb hívatta Obadját, az udvarnagyot (Obadja pedig nagy tisztelője volt az Úrnak;
4úgyhogy mikor Izébel az Úr prófétáit kiirtotta, Obadja vett száz prófétát, és elrejtette őket ötven emberenként egy barlangba és ellátta őket kenyérrel és vízzel),
5és azt mondta Áháb Obadjának: Eredj el az országban minden vízforráshoz és minden patakhoz; talán találunk füvet, hogy lovat és öszvért életben tartsunk, és ne kelljen a barom egy részét kiirtanunk.
6És felosztották maguk közt az országot, hogy bejárják; Áháb ment az egyik úton külön, és Obadja ment a másik úton külön.
7Obadja éppen az úton volt, mikor egyszer csak szembement vele Illyés; mikor megismerte, arcra esett és azt mondta: Te vagy-e az, Uram, Illyés?
8Az pedig azt mondta neki: Én, eredj, mondd uradnak, hogy Illyés itt van.
9De ő azt mondta: Mit vétettem: hogy te szolgádat Áháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
10Él az Úr, a te Istened, hogy nincs nemzet és királyság, ahova el nem küldött uram téged keresni, és ha azt mondták: Nincs; akkor megeskette a királyságot és a nemzetet, hogy nem találnak téged.
11És most te azt mondod: Eredj, mondd uradnak, hogy itt van Illyés.
12Hiszen meglehet, hogy mikor én elmegyek tőled, az Úr lelke elvisz téged, nem tudom, hova, és akkor, ha elmegyek Áhábnak jelenteni és nem talál téged, engem öl meg; pedig a te szolgád az Úr tisztelője ifjúságától fogva.
13Ugye tudtára esett uramnak, mit csináltam, mikor Izébel megölette az Úr prófétáit; hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötven-ötven emberével a barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel.
14Most te mégis azt mondod: Eredj, mondd uradnak, hogy itt van Illyés! Hiszen megöl engem.
15Erre azt mondta Illyés: Él a seregek Ura, akinek szolgálatában állok: hogy ma megjelenek előtte.
16Erre elment Obadja Áháb elé és jelentést tett neki; Áháb pedig elment Illyés elé.
17És mikor Áháb meglátta Illyést; azt mondta neki Áháb: Te vagy-e ez, Izráel megháborítója?
18Az pedig azt mondta: Nem én háborítottam meg Izráelt, hanem te és atyád háza; azzal, hogy elhagytátok az Úr parancsait, és te a baálok után mentél.
19De most küldj el és gyűjtsd hozzám egész Izráelt a Kármel hegyére; a Baálnak négyszázötven prófétáját is, és Astárté94 négyszáz prófétáját, akik Izébel asztalánál esznek.
20Mikor Áháb elküldött mindenüvé Izráel fiai közé és összegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére,
21akkor Illyés odaállt az egész nép elé, és azt mondta: Meddig akartok kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, menjetek őutána, ha pedig a Baál, menjetek az után; de nem felelt neki a nép semmit.
22Akkor azt mondta Illyés a népnek: Én maradtam meg egyedül az Úr prófétájának; a Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak.
23Tehát adjanak nekünk két bikát, és ők válasszák maguknak az egyik bikát, darabolják fel és tegyék fel a fára, de tüzet ne tegyenek; én pedig elkészítem a másik bikát, felteszem a fára, de tüzet nem teszek.
24Aztán ti hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, én meg segítségül hívom az Úr nevét; és akkor amelyik Isten a tűzzel felel, az lesz az Isten. Erre azt mondták: Helyes a beszéd!
25Aztán azt mondta Illyés a Baál prófétáinak: Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát és ti készítsétek el először, mert ti vagytok a többség; és hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne tegyetek.
26Fogták tehát a bikát, melyet adtak nekik és elkészítették, aztán segítségül hívták a Baál nevét reggeltől délig, mondván: Oh, Baál, hallgass meg minket!; de se hang, se felelő; és sántikáltak az oltár körül, melyet csináltak.
27Délben aztán csúfolta őket Illyés és azt mondta: Kiáltsatok nagy hangon, mert isten ő, de bizonyosan elgondolkozott, vagy szükségén van, vagy útja van; talán alszik, hogy ébredjen fel.
28És kiáltottak nagy hangon és vagdalták magukat szokásuk szerint kardokkal és lándzsákkal; míg folyt a vér rajtuk.
29Mikor aztán elmúlt dél, őrjöngtek addig, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni; de se hang, se felelő, se meghallgatás.
30Akkor azt mondta Illyés az egész népnek: Lépjetek ide hozzám. Mikor az egész nép odalépett hozzá, helyreállította az Úrnak lerombolt oltárát.
31Vett ugyanis Illyés tizenkét követ a Jákób fiaiból álló törzsek száma szerint, akihez lett az Úr szava, mondván: Izráel legyen a neved;
32és megépítette a köveket oltárnak az Úr nevére; és az oltár körül egy árkot csinált, mintegy két széáh magra való helyet.
33Aztán felrakta a fát rendbe; feldarabolta a bikát és feltette a fára.
34És azt mondta: Töltsetek meg négy vedret vízzel és öntsétek az égő áldozatra és az oltárra. Aztán azt mondta: Ismételjétek meg; és megismételték; megint mondta: Harmadszor is; és harmadszor is megismételték,
35úgyhogy a víz körülfolyt az oltáron; és az árkot is megtöltette vízzel.
36Az ételáldozat bemutatásának idején aztán előlépett Illyés próféta, és azt mondta: Uram, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene, ma ismertessék meg, hogy te vagy Isten Izráelben, és én a te szolgád vagyok; és a te szavadra cselekedtem mindezeket a dolgokat.
37Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hogy tudja meg ez a nép, hogy te vagy az Isten, Uram; és te visszafelé fordítottad szívüket!
38Erre tűz esett le az Úrtól és megemésztette az égő áldozatot és a fát és a köveket és a port; a vizet is felnyalta, mely az árokban volt.
39Mikor ezt látta az egész nép, arcra estek; és azt mondták: Az Úr az Isten, az Úr az Isten!
40Illyés pedig azt mondta nekik: Fogjátok meg a Baál prófétáit, senki el ne meneküljön közülük. És mikor megfogták őket, Illyés levitette a Kison patakához, és ott levágatta őket.
41Akkor azt mondta Illyés Áhábnak: Menj fel, egyél és igyál; mert az eső zúgása hallatik.
42És Áháb felment enni és inni; Illyés pedig felment a Kármel tetejére és lehajolt a földre; és arcát a térdei közé tette.
43És azt mondta legényének: Eredj fel, kérlek, tekints a tenger felé. Mikor felment és odatekintett, azt mondta: Nincs semmi. Erre azt mondta: Menj vissza hétszer.
44Hetedúttal aztán azt mondta: Ahol egy kicsi felhő száll fel a tengerből, mint az ember tenyere; ő azt mondta: Eredj föl, mondd Áhábnak: Fogass be és menj le, el ne akasszon az eső.
45És addig-addig, hogy az ég elsötétült a sűrű felhőktől és széltől, és nagy eső lett. És mikor Áháb szekérre ült és elment Jizréelbe;
46Illyésen pedig az Úr keze lett, úgyhogy felövezte derekát; és Áháb előtt futott egész Jizréelig.