1A karmesternek: A "Liliomok" kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharaimi és a cóbai arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert.
2Ó Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!
3Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.
4Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket.
5De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.)
6Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!
7Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót völgyét.
8Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám,
9Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom!
10Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba?
11Csak te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!
12Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!