1Bárcsak meghasítanád az eget, Örökkévaló, és leszállnál a földre, hogy a hegyek is remegjenek előtted! Leszállnál, oly hirtelen, ahogy lángra lobban a száraz bozót, vagy felforr a víz! Akkor ellenségeid is megismernék neved, s félve reszketnének előtted a nemzetek,
2***
3látva rettenetes tetteidet, melyeket senki sem várt! Ó, bárcsak leszállnál a földre, hogy a hegyek is remegjenek előtted!
4Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!
5Hiszen elébe sietsz annak, aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésedre él. De vétkeztünk ellened, és megharagudtál ránk. Régóta így van ez, vajon megszabadulunk-e valaha?
6Mindannyian tisztátalanná lettünk, még jótetteink is olyanok, mint a bemocskolt ruha, elhervadunk, mint őszi falevél, bűneink elsodornak, mint a szél.
7Nincs senki, aki segítségül hívná neved, vagy hittel kapaszkodna beléd, mert eltakartad arcod előlünk, kiszolgáltattál bűneinknek, hogy megemésszenek bennünket.
8Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te! Olyanok vagyunk a kezedben, mint fazekas korongján az agyag. Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat!
9Ne haragudj ránk oly nagyon, ne bűneinkre tekints, Örökkévaló! Nézz ránk, mégis a te néped vagyunk, mindannyian!
10Nézd! Szent városaidat lerombolták, Sion elpusztult, Jeruzsálem romhalmazzá lett!
11Szent és gyönyörű Templomunkat, ahol atyáink dicsértek téged, tűz égette el. Minden elpusztult, amiben gyönyörködtünk.
12Elnézed mindezt, Örökkévaló, s nem segítesz rajtunk? Csak hallgatsz, és tovább is büntetsz bennünket?