1„Fújd meg a sófárt, őrszem, figyelmeztesd népemet! Ahogy lecsap a sas a zsákmányra, úgy jön a veszedelem az Örökkévaló házára, mert népem megtörte szövetségemet, s tanításomat nem követték!
2Kiáltanak majd hozzám: »Istenünk, hiszen mi jól ismerünk téged!«
3De Izráel népe megutálta a jót, hát üldözze őket az ellenség!
4Királyokat emeltek maguk fölé, de nem általam, vezetőket választottak, de nélkülem. Ezüstjükből, aranyukból bálványokat emeltek, amelyekre pusztulás vár.
5Gyűlölöm bika-bálványaidat, Samária, haragom fellobbant miattuk! Mikor tisztultok meg végre?!
6Hiszen ezt a bálványt is izráeli mesterember készítette, nem Isten az! Bizony, ízzé-porrá törnek Samária bika-bálványai!
7Mivel szelet vetettek, szélvihart aratnak! A búza nem hoz kalászt, nem lesz belőle kenyér! S amit mégis terem, idegenek falják föl!
8Bizony idegenek falják föl Izráel népét is! Úgy lesz Izráel a nemzetek között, mint egy haszontalan, félredobott cserépedény.”
9„Efraim követeket küldött Asszíriába, prostituáltakat bérelt szeretőnek, mint a pusztában kóborló vadszamár, amely a maga kívánsága után siet.
10Bár pénzen szerez magának szeretőket, én mégis összegyűjtöm őket a nemzetek közül! De előbb még viselniük kell a nemzetek királyának terheit.”
11„Bűnös oltárokat emelt Efraim a bálványoknak, azután még többet épített, hogy még többet vétkezzen.
12Tehetnék én népem elé akár tízezer törvényt is, egyiket sem vennék a szívükre!
13Buzgón hozzák elém az áldozatokat, hogy megehessék annak húsát, de én, az Örökkévaló, rá se nézek áldozataikra! Bűneikre tekintek, s büntetek: visszaküldöm Egyiptomba őket!”
14„Jaj, Izráel elfelejtkezett Teremtőjéről, de arra volt gondja, hogy palotákat építsen magának, Júda meg erős városokat emelt. De én tüzet zúdítok városaikra, s lángok emésztik meg palotáikat.”