Job 4
1 Akkor megszólalt a témáni Elifáz:
2 „Ha mondok valamit, nem bánod-e? Ki állja meg ezt szó nélkül?
3 Sokakat tanítottál, sok éven át, aki gyenge volt, bátorítottad,
4 szavad a botladozót felsegítette, a roskadozó térdeket megerősítette.
5 De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz? Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd?
6 Istenfélelmed miért nem ad erőt? Igazságos életed nem nyújt reményt?
7 Gondold csak meg, az ártatlanokat nem éri csapás! Aki igazságosan él, nem éri veszedelem!
8 Hanem akik hamisságot szántanak, és gonoszságot vetnek, azok aratnak veszedelmet!
9 Ezeket Isten lehelete elsöpri, haragjának forgószele szétzúzza.
10 Olyanok lesznek, mint az ordító oroszlán, mint a törött fogú morgó oroszlán,
11 mint nőstény oroszlán, ha nem talál prédát. Mind elpusztulnak, s kölykeik éhen halnak.
12 Titokzatos szót hallottam, suttogás jutott fülembe,
13 mikor éjjeli látomáson töprengtem éppen, s mély álomba zuhantam hirtelen.
14 Félelem és remegés fogott el, még csontjaim is reszkettek.
15 Egy szellem suhant el arcom előtt, s még a hajam is égnek állt.
16 Csendben megállt előttem, de nem láttam alakját, valaki ott volt, éreztem. Azután megszólalt:
17 »Vajon az ember megállhat-e Isten előtt? Számára lehet-e valaki elfogadható?
18 Hiszen még mennyei szolgáiban sem bízhat, még angyalaiban is talál hibát!
19 Hát még az emberekben, akik porból épített agyagházakban laknak, s könnyebben szétnyomhatók a molynál!
20 Reggeltől estig csak szenvednek, majd örökre elvesznek, de észre sem veszi senki.
21 Sátoruk cövekét kihúzzák, s meghalnak bölcsesség nélkül.«”