1Uram, az Örökkévaló ezt mutatta nekem látomásban: Egy kosár érett gyümölcsöt láttam.
2Ezt kérdezte: „Ámósz, mit látsz?” „Egy kosár érett gyümölcsöt” — válaszoltam. Akkor így folytatta: „Megérett az ítéletre népem, nem kímélem meg a büntetéstől többé!
3Azon a napon a templomi ének helyett siratóének hallatszik — mondja Uram, az Örökkévaló —, temérdek hulla hever majd mindenütt, és szótlanul hordják halomba.”
4Halljátok meg ezt, ti kereskedők, akik letapossátok a szegényeket, és pusztítjátok a nyomorultakat!
5Akik azt mondjátok magatokban: „Bárcsak elmúlna már az Újhold ünnepe, hogy megint árulhatnánk a gabonát! Mikor lesz már vége a szombatnak, hogy eladhassuk a búzát? Kisebbítsük meg a mértéket, emeljük fel az árakat, hamisítsuk meg a mérleget,
6adjuk el a szemetes gabonát is! Vásároljunk adósrabszolgákat a szegények közül, vegyük meg a nincsteleneket, még ha csak egy pár saru árával tartoznak is!”
7Önmagára esküdött az Örökkévaló, Jákób Dicsősége: „Nem felejtem el soha e nép gonosztetteit!
8Hát ne rendüljön meg a föld miattuk? Bizony, mindannyian gyászolni fognak! Az egész ország beleremeg, emelkedik, majd lesüllyed, ahogy a Nílus árad és apad”.
9„Azon a napon lenyugtatom a napot délidőben — ezt mondja Uram, az Örökkévaló —, fényes nappal sötétségbe borítom az egész földet.
10Ünnepeiteket gyászolássá változtatom, énekeiteket pedig siratóénekké. Minden derékra zsákruhát kötök, mindegyikőtök fejét kopaszra nyírom, s olyan gyászba borítalak titeket, mint ahogy az egyszülött fiút siratják. Bizony, keserves lesz számotokra az a nap és keserű!”
11„Bizony, eljönnek a napok — ezt mondja Uram, az Örökkévaló —, mikor éhséget küldök a földre, de nem kenyérre éheznek majd! Szomjúságot bocsátok rájuk, de nem vízre szomjaznak! Az Örökkévaló szavát kívánják, igéjére éheznek és szomjaznak!
12Vándorolnak egyik tengertől a másikig, és északtól keletig, futnak, hogy keressék az Örökkévaló beszédét, de nem találják majd sehol!”
13„Azon a napon a szép fiatal leányok és az erős ifjak mind elepednek a szomjúság miatt!
14Mind elesnek, mivel Samária szégyenletes bálványaira esküdtek: »Dán istenére mondom!« és: »A beérsebai útra mondom!« Elesnek, bizony, és fel sem kelnek többé!”