1Egyébként, atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazt írni hozzátok nem teher nekem, titeket pedig megerősít.
2Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől.
3Mert mi vagyunk a körülmetélés, akik Lélekben szolgálunk az Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk és nem a testben bizakodunk.
4Jóllehet nekem test szerint is van miben bizakodnom. Ha bárki más úgy véli, hogy testben bizakodhatik, én sokkal inkább.
5Körülmetéltek nyolcadnapon, Izrael nemzetéből, Benjámin törzséből való vagyok, héberek közül való héber, törvény tekintetében farizeus,
6buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvény által követelt igazság tekintetében feddhetetlen voltam.
7De én mindazt, ami nekem nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem.
8Sőt ezenfelül most is kárnak ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért, őérette mindent kárbaveszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
9és őbenne olyannak találtassam, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való a hit alapján,
10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét és részese lehessek szenvedéseinek, és hasonlóvá legyek hozzá az ő halálában,
11ha valami módon eljuthatnék a halottak közül való feltámadásra.
12Nem mintha ezt már elnyertem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem, mert meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.
13Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna,
14de egyet cselekszem: azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekik feszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Krisztus Jézusban.
15Mindazok tehát, akik tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk; és ha valamiben másképen gondolkoztok, az Isten azt is ki fogja jelenteni nektek;
16csakhogy amire eljutottunk, a szerint járjunk. (A 16. vers végén egyes kéziratokban még ez olvasható: ugyanabban az értelemben legyünk.)
17Legyetek az én követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amint mi nektek példátok vagyunk.
18Mert sokan járnak másképen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei;
19akiknek pusztulás a végük, akiknek istenük a hasuk és gyalázatukban van a dicsőségük, akik a földiekkel törődnek.
20Mert mi mennyei polgárok vagyunk, megtartót is onnan várunk, az Úr Jézus Krisztust,
21aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonlatos legyen az ő dicsőséges testéhez, az ő hatalmas erejével, amely által maga alá is vethet mindent.