Philippians 2CSUZ

1Ha tehát van valami vigasztalás a Krisztusban, ha találunk valami bátorítást az ő szeretetében, ha van bennünk Lélekben való közösség, valami szívből fakadó indulat és együtt érzés,

2azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértők legyetek, és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban.

3Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál alázatosan különbnek tartsátok.

4Ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.

5Az az érzület legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban is lakozott,

6aki mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak,

7hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá.

8És mikor megjelent emberi ábrázatban, megalázta magát, és engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfán elszenvedett haláláig.

9Ezért az Isten is felmagasztalta őt és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név felett való,

10hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, a mennyeieké, földieké és a föld alatt valóké,

11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Istennek dicsőségére.

12Ennélfogva szeretteim, amint mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most távollétemben, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket;

13mert Isten az, aki munkálja bennetek az akarást is és a véghezvitelt is jótetszésből.

14Mindent zúgolódás és tétovázás nélkül cselekedjetek,

15hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Isten szeplőtelen gyermekei e gonosz és Istentől elfordult nemzedék közepette, akik között fényletek, mint a csillagok a világmindenségben.

16Ragaszkodjatok szilárdan az élet beszédéhez, hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradoztam hiába.

17De ha kiontatik is vérem italáldozatként hitelek áldozatánál és papi szolgálatánál, örülök és együttörülök mindnyájatokkal.

18Ugyanígy ti is örüljetek és örvendezzetek velem együtt.

19Remélem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust hamar elküldhetem hozzátok, hogy megtudjam, mint vagytok, és én is felviduljak.

20Mert nincs senki hozzá hasonló, aki igazán szívén viselné sorsotokat.

21Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.

22Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy mint atyjának a gyermek, úgy szolgált velem együtt az evangéliom ügyében.

23Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, mi történik velem.

24Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.

25De szükségesnek tartottam, hogy Epafroditus atyánkfiát, munkatársamat és bajtársamat, nektek pedig követeteket és szükségemben szolgálattevőtöket hazaküldjem hozzátok,

26mivel vágyva-vágyódott mindnyájatok után és nyugtalankodott a miatt, hogy értesültetek betegségéről.

27Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nemcsak rajta pedig, hanem rajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne jöjjön.

28Ezért hamarabb küldtem haza, hogy viszontlássátok és ismét örüljetek s nekem is kisebb legyen a szomorúságom.

29Fogadjátok tehát az Úrban teljes örömmel, és az ilyeneket megbecsüljétek,

30mert Krisztus ügyéért jutott majdnem halálra, amikor kockáztatta életét, hogy kipótolja a szolgálatban azt, amit ti irántam nem tudtatok teljesíteni.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Philippians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.