Ephesians 6CSUZ

1Ti, gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.

2Tiszteld atyádat és anyádat! Ez az első parancsolat az ígérettel:

3hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy a földön.

4Ti is, atyák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr fegyelmezésével és intésével.

5Ti, szolgák, engedelmesek legyetek test szerint való uraitoknak, mint a Krisztusnak, félelemmel és rettegéssel, őszinte szívvel.

6Ne szolgáljatok színből, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedjétek az Isten akaratát szívesen,

7jóakarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek,

8mert tudjátok, hogy kiki ami jót cselekszik, azt fogja venni az Úrtól, akár szolga, akár szabad.

9Ti is, urak, ugyanazt cselekedjétek velük, hagyjátok el a fenyegetést, mert tudjátok, hogy mint azoknak, úgy nektek is Uratok van a mennyben és őnála nincs személyválogatás.

10Végezetül legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.

11Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög álnokságával szemben.

12Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak.

13Ezért vegyétek fel az Isten minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezve megállhassatok.

14Álljatok meg tehát, körülövezve derekatokat igazsággal és felöltözve a megigazultság páncéljába,

15és felsaruzva lábatokat a békesség evangéliomának hirdetésére való készséggel.

16Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.

17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

18Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok minden időben a Lélek által. Ezért legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörögjetek mind a szentekért,

19énértem is, hogy amikor számat megnyitom, adassék nekem szó, hogy bátran hirdessem az evangéliom titkát,

20amelyért követségben járok láncok között, hogy legyen bátorságom úgy szólni róla, amint kell.

21Hogy pedig ti is megtudjátok, mint vagyok, hogy mit cselekszem, mindent megismertet veletek Tihikus, szeretett atyánkfia és hű szolga az Úrban,

22akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek, mint vagyunk és megvigasztalja szíveteket.

23Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

24Kegyelem legyen mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust el nem múló szeretettel.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.