1Legyetek tehát követői az Istennek, mint szeretett gyermekek,
2és járjatok szeretetben, amint a Krisztus is szeretett titeket és önmagát adta értünk mint ajándékot és áldozatot az Istennek kedves jóillatul.
3Ellenben a paráznaságnak és bármily tisztátalanságnak vagy kapzsiságnak még a nevét se említsétek magatok közt — így illik ez a szentekhez.
4Se undokság vagy bolond beszéd vagy léha szavak szóba se kerüljenek, — mindez nem illik hozzátok, — hanem inkább a hálaadás.
5Mert jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának vagy tisztátalannak vagy kapzsinak, — aki bálványimádó, — sincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.
6Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel, mert ezekért jön az Isten haragja az engedetlenség fiaira.
7Ti tehát ne legyetek társai ezeknek.
8Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság vagytok az Úrban: mint a világosság fiai, úgy járjatok,
9— mert a világosság gyümölcse mindaz, ami jó, igaz és helyes,
10- - -
1110 és vizsgáljátok meg, hogy mi az, ami kedves az Úrnak.És ne legyen közösségetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább feddjétek is meg azokat;
12mert éktelen dolog csak mondani is, amiket azok titokban cselekesznek.
13Ha pedig mindezek megfeddettek, a világosság által nyilvánvalókká lesznek, mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, világosság.
14Ezért mondja: Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.
15Vigyázzatok tehát gondosan, hogyan jártok, nem mint balgák, hanem mint bölcsek.
16Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok.
17Ne legyetek tehát esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.
18És ne részegedjetek meg bortól, amiben kicsapongás van, hanem teljesedjetek meg lélekkel.
19Beszéljetek egymással zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben; énekeljetek és dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak.
20Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében.
21Egymás iránt engedelmesek legyetek Krisztus iránt való tiszteletből.
22Az asszonyok saját férjüknek engedelmesek legyenek, mint az Úrnak.
23Mert a férj feje a feleségének, mint Krisztus is feje az egyháznak, az ő testének és megtartója annak.
24De amint az egyház engedelmes a Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben.
25Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint a Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta érte,
26hogy megszentelje azt, és megtisztítsa a keresztséggel az ige által,
27hogy az egyházat önmaga elé állítsa dicsőségben, úgyhogy azon ne legyen szeplő vagy ránc vagy ehhez hasonló, hanem hogy szent legyen és feddhetetlen.
28Úgy kell a férfiaknak szeretni feleségüket, mint tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti.
29Mert soha senki nem gyűlölte az ő tulajdon testét, hanem táplálja és gondosan ápolja azt, amint Krisztus is az egyházat;
30mert az ő testének tagjai vagyunk.
31Azért elhagyja az ember az ő atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
32Felette nagy titok ez; de én Krisztusra és az egyházra értem.
33Azért ti is külön-külön, kiki a maga feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig tisztelje az urát.