1Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya érettetek, a pogányokért —
2ha ugyan hallottatok Isten kegyelmének sáfárságáról, amely nekem adatott érettetek,
3hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot úgy, amint azt előbb röviden megírtam.
4Ennek olvasásából megismerhetitek, mimódon értettem meg Krisztus titkát,
5amely más időkben nem közöltetett az emberek fiaival oly módon, ahogyan most kijelentetett az ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által,
6hogy tudniillik a pogányok örököstársak és ugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által.
7Ennek az evangéliomnak lettem a szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amely nekem az ő hatalmának munkája szerint adatott.
8Nekem, az összes szentek között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak prédikáljam a Krisztus végéremehetetlen gazdagságát
9és hogy mindenki előtt megvilágosítsam, mi az Isten titkának a terve, amely örök időktől fogva elrejtetett az Istenben, aki mindeneket teremtett,
10azért, hogy ismeretessé legyen most a mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt, az egyház által Istennek sokféle bölcsessége,
11amaz örök elvégezés szerint, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban cselekedett,
12akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk az Őbenne való hit által.
13Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek az én érettetek való nyomorúságaim miatt, ami nektek dicsőségetekre van.
14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt,
15akitől neveztetik minden nemzetség mennyen és földön;
16hogy adja meg nektek az ő dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmával megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben;
17hogy lakozzék a Krisztus a hit által szívetekben; hogy a szeretetben meggyökerezzetek és az legyen életetek alapja,
18és hogy mind a szentekkel együtt megérthessétek, mi a szélessége, hosszúsága, magassága és mélysége Isten jóvoltának,
19és megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy beteljesedjetek az Istennek egész teljességével.
20Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
21annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről-nemzetségre, örökkön-örökké. Ámen.