Ephesians 2CSUZ

1Titeket is megelevenít tett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt.

2Ezekben jártatok egykor e jelenvaló világ folyása szerint, a fejedelem szerint, akinek hatalma van a levegőégen, a szellem szerint, amely most az engedetlenség fiain uralkodik.

3Ezek között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan testünk kívánságaiban, és cselekedtük a testnek és hajlamainak akaratát és természet szerint a harag fiai voltunk, mint a többi ember is.

4De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretetéből, amellyel minket szeretett,

5minket, akik halottak voltunk a vétkek miatt, a Krisztussal együtt megelevenített, — kegyelemből tartattatok meg! —

6és vele együtt támasztott fel és vele együtt helyezett a mennyekbe a Krisztus Jézus által,

7hogy megmutassa az eljövendő világban az ő kegyelmének túláradó gazdagságát, irántunk való jóságából a Jézus Krisztusban.

8Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem ti magatoktól van, Isten ajándéka ez;

9nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

10Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

11Ezért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti, a test szerint pogányok, akiket körülmetéletlenségnek nevez amaz úgynevezett s a testen kézzel végzett körülmetélkedés,

12hogy ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael közösségéből kirekesztettek és az ígéret szövetségeitől idegenek; reménységetek sem volt és Isten nélkül valók voltatok a világban.

13Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.

14Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette és lerontotta a közbevetett választófalat, az ellenségeskedést az ő testében.

15Mert ő a törvényt parancsolataival és rendelkezéseivel együtt eltörölte; hogy a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, hogy békességet szerezzen,

16és megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést általa.

17És eljött és a békesség evangéliumát hirdette nektek, a távolvalóknak és a közelvalóknak.

18Mert ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.

19Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és az Isten házanépe,

20akik felépültetek az apostoloknak és a prófétáknak alapkövén, a szegeletkő pedig maga Jézus Krisztus.

21Benne az egész épület szép renddel rakva, szent templommá növekszik az Úrban,

22akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.