Acts 27
1 Mikor pedig úgy határoztak, hogy mi Itáliába hajózunk, mind Pált, mind a többi foglyot átadták a császári csapatból való Július nevű századosnak.
2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely az ázsiai partvidék helyeit, akarta behajózni és útnak indultunk a macedóniai Arisztarkus kíséretében, aki thessalonikai volt.
3 Másnap megérkeztünk Szidonba. És mivel Július emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz és azok gondoskodjanak róla.
4 És onnan elindulva, Ciprus alatt hajóztunk el, mivel a szelek ellenkező irányúak voltak.
5 Majd Cilicia és Pamfilia partjai mellett elhajózva, eljutottunk a liciai Mirába.
6 És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.
7 Több napi lassú hajózás után nagynehezen értük el Knidust, de mivel ott a szél nem engedett partra jutni, elhajóztunk Kréta alatt, Szalmóne mellett.
8 És miután nagy üggyel-bajjal elhajóztunk mellette, eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, amelyhez közel van Lázea városa.
9 Mivel pedig sok idő múlt el és a hajózás már veszedelmessé vált, hiszen a böjtnap is elmúlt már, Pál intette őket:
10 Férfiak, látom, hogy a hajóút folytatása nemcsak a rakományban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti.
11 De a százados inkább hitt a kormányos mesternek és hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.
12 Mivel pedig a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség úgy határozott, hogy onnan is tovább kell hajózni, hogy valami módon eljussunk Fénixbe, Kréta kikötőjébe, amely délnyugat és északnyugat felé néz és ott telelhessünk ki.
13 Mivel pedig déli szél kezdett lassan fújni, elindultak abban a hiszemben, hogy feltett szándékukat véghezvihetik és Kréta közelében hajóztak tovább.
14 Nemsokára azonban a sziget felől viharos szél csapott le, amelyet „északkeleti”-nek neveznek.
15 Mivel pedig a hajót magával ragadta a szél és nem bírt azzal szemben haladni, neki eresztettük, hadd sodorjon tova.
16 És befutva egy kis sziget alá, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk biztosítani a mentőcsónakot.
17 Miután azt felvonták, védekezni kezdtek: alul kötelekkel kötötték át a hajót és mivel féltek, hogy zátonyra futnak, a vitorlát leeresztették és úgy vitették magukat.
18 Minthogy pedig a szélvész hányt-vetett bennünket, másnap kidobálták a hajóterhet.
19 És harmadnap saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését.
20 Mivel pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott minket, végre minden reménységünk elveszett életben maradásunk felől.
21 Mikor azután már sokat éheztünk, Pál felállt köztünk, és így szólt: Bár engedelmeskednetek kellett volna nekem, férfiak, és nem lett volna szabad el indulnunk Krétából, hogy elkerüljük ezt a bajt és kárt,
22 de mostanra nézve is intelek titeket, hogy legyetek jó reménységben, mert senki sem vész el közületek, csak a hajó.
23 Mert ma éjjel mellém állott annak az Istennek angyala, akié vagyok, akinek szolgálok is
24 és ezt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állanod. És íme az Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak.
25 Ezért immár legyetek jó reménységben, férfiak! Mert hiszek az Istenben, hogy úgy lesz, amint nekem megmondotta.
26 Valami szigetre kell kivetődnünk.
27 Mikor pedig eljött a tizennegyedik éjtszaka, amint idestova hányódtunk az Adrián, éjféltájban a hajósok azt vették észre, hogy valami szárazföldhöz közelednek.
28 És lebocsátva a mérőónt, húsz ölnyinek találták a mélységet. Majd kevéssel tovább haladtak és ismét lebocsátva a mérőónt tizenöt ölnyinek találták.
29 És mivel féltek, hogy esetleg szirtes helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt dobtak ki, alig várva, hogy nappal legyen.
30 Ekkor a hajósok el akartak menekülni a hajóról és a mentőcsónakot a tengerre bocsátották azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából horgonyokat akarnak vetni.
31 De Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajóban, akkor ti sem menekülhettek meg.
32 Ekkor a katonák elvágták a csónak köteleit és az ár elsodorta.
33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál intette mindnyájukat, hogy egyenek: Ma a tizennegyedik napja, amióta folyton étlen várakoztok és semmit sem ettetek.
34 Figyelmeztetlek azért titeket, hogy egyetek, mert ez javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem vész el egy hajszál sem a fejéről.
35 Miután pedig ezeket mondta és kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, megtörte azt, és enni kezdett.
36 Ekkor mindnyájan nekibátorodva, szintén ettek.
37 Lélekszám szerint pedig összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajóban.
38 Miután pedig eleget ettek, könnyítettek a hajón, és a gabonát kihányták a tengerbe.
39 Mikor pedig megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos partja volt. Úgy döntöttek, hogy erre futtatják rá a hajót, ha bírják.
40 A horgonyokat tehát köröskörül elvagdalva, a tengerben hagyták, egyszersmind a kormányrúd köteleit is megoldták és felvonva a nagy vitorlát a szélfúvás elé, igyekeztek a part felé haladni.
41 Eközben egy földnyelvhez értek, és arra hajtották rá a hajót, amelynek eleje befúródva mozdulatlanul ott maradt, hátsó része azonban az erős hullámveréstől szétroncsolódott.
42 A katonák pedig azon tanakodtak, hogy a foglyokat leölik, hogy senki úszással el ne menekülhessen.
43 De a százados meg akarta menteni Pált és ezért megakadályozta őket e szándékukban és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, akik úszni tudnak és meneküljenek ki a szárazföldre;
44 azután a többiek is, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.