1Kezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Csak nincs talán nekünk is szükségünk, mint némelyeknek, ajánlólevelekre hozzátok vagy tőletek?
2A mi levelünk ti vagytok, beírva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember,
3mert rólatok nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, — nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.
4Ilyen bizalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt.
5Nem mintha magunktól volnánk alkalmasak valamit gondolni, úgy mint magunkból. Ellenkezőleg, a mi alkalmas voltunk az Istentől van,
6aki alkalmasokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
7Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem is tudtak Mózes arcára nézni az ő ábrázatának múlandó fényessége miatt,
8hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálatát
9Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a megigazulás szolgálata?
10Sőt e tekintetben a megigazulás szolgálatának túláradó dicsősége miatt már nincsen dicsősége annak, aminek dicsősége volt.
11Mert ha már a múlandó is dicsőséges, sokkal inkább dicsőséges az, ami megmarad.
12Mivel tehát ilyen reményünk van, nagy nyíltsággal szólunk,
13és nem úgy, mint Mózes, aki leplet borított arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a múlandó dicsőség végét.
14De eltompult az ő gondolkodásuk. Mert ugyanaz a lepel mind máig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül, mivel csak a Krisztusban tűnik el;
15sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre.
16Mikor pedig Izrael megtér az Úrhoz, elvétetik a lepel.
17Az Úr pedig a Lélek és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük az Úr dicsőségét, és ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségről-dicsőségre úgy, mint ahogyan az Úrnak Lelke formál.