1Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;
2sőt, noha előbb Filippiben szenvedtünk és bántalmaztak bennünket, amint tudjátok, a mi Istenünkben bátorságot nyertünk, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással.
3Mert a mi igehirdetésünk nem megtévesztésből, nem is tisztátalan szándékból ered, álnoksággal sem történik;
4hanem amint az Isten arra méltatott minket, hogy ránk bízza az evangéliomot, úgy hirdetjük azt; nem azért, hogy embereknek tessünk, hanem az Istennek, aki vizsgálja a mi szívünket.
5Mert amint tudjátok, sem hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal nem léptünk fel soha, Isten a tanúnk;
6sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk sem tőletek, sem másoktól, holott mint Krisztus apostolai tekintélyünket érvényesíthettük volna.
7De jószívvel forgolódtunk közöttetek, a-mint a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit.
8így megkedveltünk titeket, és készek voltunk közölni veletek nemcsak az Isten evangéliomát, hanem a magunk lelkét is, mivel megszerettünk titeket.
9Hiszen emlékeztek, atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra; mert éjjel-nappal dolgoztunk és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
10Ti vagytok a tanúink és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek.
11Valamint azt is tudjátok, hogy miként az atya a gyermekeit, úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat,
12és kérve-kértünk titeket, hogy járjatok Istenhez méltóan, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
13És ezért mi is szüntelen hálát adunk az Istennek, hogy mikor ti az Istennek általunk hirdetett beszédét vettétek, nem úgy fogadtátok azt, mint emberi beszédet, hanem mint az Isten beszédét, — aminthogy igazán az is, — amely munkálkodik is bennetek, hívőkben.
14Mert ti, atyámfiai, nyomdokába léptetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak, a Krisztus Jézusban, mivel ti is ugyanúgy szenvedtetek saját honfitársaitoktól, mint azok is a zsidóktól.
15Ezek az Úr Jézust is, a prófétákat is megölték, minket is üldöznek; az Istennek nem tetszenek és minden embernek ellenségei;
16mert akadályoznak minket abban, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek. Így teszik teljessé mindenkor bűneiket; de végre utolérte őket az Isten haragja.
17Mi pedig, atyámfiai, amint elszakadtunk tőletek, egy kis időre, — arcra igen, de szívre nem — annál buzgóbban, nagy vágyakozással igyekeztünk, hogy szemtől-szembe megláthassunk titeket.
18Azért el is akartunk hozzátok menni, kivált én, Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.
19Mert kicsoda a mi reménységünk vagy örömünk vagy dicsekvésünk koronája, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt, az ő eljövetelekor? Vájjon nem ti is?
20Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.