1Igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem a Szent Szellemmel együtt tanúskodik,
2hogy nagy bánat, szakadatlan kín gyötri szívemet.
3Esdeklek, hogy bárcsak volnék átok alatt, a Krisztustól elszakítva azokért a testvéreimért, akik hús szerint rokonaim.
4Mert izraeliták ők, övék a fiúvá fogadtatás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentiszteleti szolgálat és az ígéretek,
5övék az atyák, kiktől hús szerint a Krisztus származott, aki mindenek felett való Isten, s áldandó az örök korokig. Ámen.
6Nem mintha az Isten igéje megbukott volna. Mert hisz nem mindenki tartozik Izráelhez, aki Izráeltől való,
7nem mind számíthatók gyermekeknek, akik Ábrahám magvából származnak, hanem azt mondta az isteni szó: „Csak ami Izsákban van, azt fogják magodnak nevezni,”
8azaz nem a hús gyermekei az Isten gyermekei, hanem csak az ígéret gyermekeit számítják magnak.
9Mert ígéretnek szava ez: „Ebben az időtájban eljövök majd és Sárának fia lesz.”
10Nemcsak Sárával történt ilyesmi, hanem Rebekával is, ki, amikor egy férfitól, atyánktól, Izsáktól terhes volt,
11még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon,
12– azt hallotta, hogy a nagyobbik rabszolgája lesz a fiatalabbnak,
13ahogy írva is van: „Jákóbot megszerettem, Ézsaut ellenben meggyűlöltem.”
14Mit mondjunk erre? Talán csak nincs hamisság az Istennél? Szó sem lehet róla.
15Mózeshez ugyanis így szól: „Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmazni fogok annak, akinek irgalmat adok.”
16Következőleg nem az akaróé, sem a futóé a jövő, hanem a könyörülő Istené.
17Mert a fáraóhoz így szól az írás: „Éppen avégre támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy szerte az egész földön hirdessék: Nevemet.”
18Így hát, akin akar, könyörül, és akit akar, megkeményít.
19Azt kérded most már tőlem: „Hát akkor miért vádol még mindig? Ellenállhat-e valaki az ő akaratának?”
20De hát ki is vagy te csakugyan ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e a gyuradék a gyúrójának: Miért csináltál engem így?
21Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt?
22És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek,
23másfelől meg akarta ismertetni dicső gazdagságát az irgalom edényein, akiket eleve dicsőségre alkotott?
24Ilyen edényekül hívott el minket is, nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is.
25Már Hózseásnál is ezt mondja: „Azt, ami nem népem, népem gyanánt fogom elhívni s a nem szeretettet szeretettként,
26és az fog történni, hogy amely helyen azt mondták nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fogják őket nevezni.”
27Ézsaiás éppen így kiált Izráelért: „Ha Izráel fiainak száma annyi lesz is, mint a tenger fövenye, csak a maradék fog megmenekülni.”
28Mert megcselekszi az igét az Úr a földön, miközben befejezéshez juttatja és megrövidíti a történést.
29És amint Ézsaiás előre megmondta: „Ha a Seregek Ura magot nem hagyott volna nekünk, olyanokká lettünk volna, mint Szodoma, Gomorrához váltunk volna hasonlókká.”
30Mit mondjunk hát? Hogy nemzetek, melyek igazságosságra nem törekedtek, birtokul kapták az igazságosságot, éspedig a hit alapján elérhető igazságosságot.
31Izráel ellenben, mely az igazságosság törvénye után futott, nem érkezett el a törvényhez.
32Miért nem? Mert nem a hit alapján kereste, hanem úgy, mintha cselekedetek alapján volna elnyerhető. Beleütköztek a megütközés kövébe.
33Ahogy írva van: „Lám, Sionban megütközés kövét helyezek el, botlás kőszikláját, de aki hisz benne, meg nem szégyenül.”