Revelation 21CSIA

1Erre új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld tovatűntek, és tenger nem volt többé.

2Azután a szent várost, az Új Jeruzsálemet láttam, amint Istentől az égből leszállt, felkészülve, akárcsak egy férje számára felékesített menyasszony.

3Majd egy hatalmas szózatot hallottam, mely a trónból hangzott fel, s mely ezt mondta: „Íme, az Isten sátora az emberekkel együtt van, náluk üti fel sátorát. Az ő népeivé lesznek, s az Isten maga lesz velük.

4A szemükről minden könnyet le fog törölni. A halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem vesződés nem lesz többé. Mert az elsők elmúltak.”

5És szólt a trónon ülő: „Íme, mindeneket megújítok.” – „Írd meg!” – mondta azután. – „Ezek a beszédek megbízhatóak és igazak.”

6Azután így szólt hozzám: „Megvannak hát. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak az élet forrásából ingyen adok inni.

7A győzelmes örökrészül fogja kapni ezeket. Én annak Istene leszek, és ő fiammá lesz.

8De a gyávák, hitetlenek, megutáltak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és az összes hazugok részüket a tűzzel és kénkővel égő mocsárban lelik majd, mely a második halál.”

9Eljött azután ama hét angyal közül az egyik, akik az utolsó hét csapással telt hét csészét tartották, és ilyen beszédbe kezdett velem: „Jer, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.”

10Szellemben elvitt engem azután egy nagy és magas hegyre, s azon megmutatta a szent várost, Jeruzsálemet, mely Istentől az égből szállott alá

11s rajta van az Isten dicsősége. A fényár, melyben úszott, hasonlított a legdrágább kőnek, a kristályként csillogó jáspisnak fényéhez.

12Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja, a kapukon tizenkét angyal, rájuk nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei.

13Napkeletről három kapu volt, északról három kapu, délről három kapu és napnyugatról három kapu.

14A város falának tizenkét alapja volt, rajtuk tizenkét név, a Bárány tizenkét apostolának neve.

15Annál, aki velem beszélt, arany mérővessző volt, hogy azzal megmérje a várost, annak kapuit és annak falát.

16A város négyszögben feküdt, hosszúsága annyi volt, mint a szélessége. Azután a várost mérte meg a vesszővel, tizenkétezer stádiumra. Hosszúsága, szélessége, magassága egyenlő.

17Majd a falát mérte meg száznegyvennégy hüvelyknek emberi mértékkel, mely angyali.

18A falba épített kövek jáspisból voltak, és a város tiszta arany volt, hasonló a tiszta üveghez.

19A város falának alapjai mindenféle drágakővel voltak ékesítve. Az első alap jáspis volt, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd,

20az ötödik szárdoniksz, a hatodik szárdiusz, a hetedik krizolin, a nyolcadik berillusz, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.

21A tizenkét kapu tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy gyöngyből volt. A város piaca tiszta arany volt, de olyan, mint az áttetsző üveg.

22Templomot nem láttam abban, mert az Úr, az Isten, a mindeneken Uralkodó annak temploma és a Bárány.

23A városnak sem napra nincs szüksége, sem holdra, hogy megvilágosodjék, mert az Isten dicsősége tette azt világossá, szövétneke pedig a Bárány.

24A nemzetek a város fényénél fognak járni, a föld királyai is abba viszik be dicsőségüket.

25A város kapuit nem zárják be nappal, éjszaka ugyanis nem lesz ott.

26A nemezetek dicsőségét és megbecsülését abba viszik be.

27Ám nem megy abba be semmi közönséges, sem olyan, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak azok, akik a Bárány életkönyvébe be vannak írva.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.