Revelation 20CSIA

1Azután láttam. Egy másik angyal szállt alá az égből, akinél a feneketlen mélység kulcsa volt, és kezében nagy lánc.

2Ez uralma alá kerítette a sárkányt, amaz ősi kígyót, aki vádló és a sátán, megkötözte ezer esztendőre

3és bevetette a feneketlen mélységbe. Azután bezárta a mélységet és pecsétet tett rája, hogy ne tévelyítse tovább a nemzeteket, míg az ezer esztendő végéhez nem érkezik. Azután kevés időre fel kell őt oldozni.

4Trónokat láttam. Voltak, akik rájuk ültek, s azokra ítélethozatalt bíztak. Láttam azután azokat a lelkeket, akiket Jézus tanúságtételéért és az Isten igéjéért lefejeztek, akik nem borultak földre a fenevad előtt, sem annak képmása előtt, akik nem vették sem homlokukra, sem kezükre a bélyeget: ezek megelevenedtek és a Krisztussal együtt királyságra léptek ezer évig.

5A többi halott nem elevenedett meg, amíg az ezer esztendő véget nem ért. Ez az első feltámadás.

6Boldog és szent az, aki részt kap az első feltámadásban. Hozzájuk nincs joga a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjaivá lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendőn át.

7Ha aztán végéhez érkezik az ezer esztendő, eloldják tömlöcéből a sátánt.

8Az elmegy majd, hogy a föld négy sarkán levő nemzeteket, Gógot és Magógot eltévelyítse, s harcra összegyűjtse őket, azokat, akiknek száma annyi, mint a tenger fövenyéé.

9Ezek felmentek azután a föld térségére s körülvették a szentek táborát és a szeretett várost. De az égből tűz szállt alá és megemésztette őket.

10Ekkor a vádlót, aki eltévelyítette őket, belevetették a tüzes és kénköves mocsárba, ahol a fenevad és a hamis próféta voltak. Ott fognak kínlódni nappal és éjjel az örök korok korain keresztül.

11Láttam azután egy nagy, fehér trónt és a rajta ülőt. Ennek orcája elől elfutott a föld és az ég, úgyhogy helyet nem találtak többé számukra.

12Azután láttam a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket, amint a trón előtt álltak. Könyveket nyitottak fel, majd egy másik könyv nyílt meg, mely az élet könyve. Ekkor megítélték a halottakat a könyvekben írottakból tetteiknek megfelelően.

13A tenger kiadta a benne levő halottakat, a halál és a láthatatlan ország is kiadták a bennük levő halottakat, és minden egyest megítéltek tetteiknek megfelelően.

14Ekkor a halált és a láthatatlan országot bevetették a tüzes mocsárba. Ez a második halál a tüzes mocsár.

15Ha valakit nem találtak az élet könyvébe beírva, bevetették a tüzes mocsárba.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 20.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.