1Bevonult Jerikóba és keresztülment a városon.
2Egy Zakeus nevű férfi, aki fővámszedő volt és gazdag ember,
3látni igyekezett Jézust, hogy ki s miféle lehet: A tömeg miatt azonban nem tehette, mert alacsony termetű volt.
4Előre futott hát és felmászott egy eperfügefára, hogy lássa őt. Arra kellett ugyanis elmennie.
5Mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és megszólította: „Zakeus, siess, szállj alá, mert a te házadban kell ma megszállnom.”
6Zakeus sietve leszállott és örömmel fogadta be.
7Akik ezt látták, mindnyájan nagyon zúgolódtak. Vétkező emberhez ment be megpihenni szállásra – szóltak.
8Zakeus azonban előállott és így szólt az Úrhoz: „Nézd, Uram, vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és négyszerest fizetek vissza annak, akitől valamit hamis ürüggyel elvettem.”
9Jézus erre ezt mondta neki: „Ma jött el a menekülés napja ennek a háznak, amennyiben ő is Ábrahám fia.
10Hiszen az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet.”
11Míg azok ezeket hallgatták, ő még egy példázatot csatolt az elmondottakhoz azért, mert közel volt Jeruzsálemhez, és mert azok úgy vélekedtek, hogy azonnal meg kell jelennie az Isten királyságának.
12„Egy nemes ember messze országba utazott el – szólott –, hogy ott királyságot kapjon, és azután visszatérjen.
13Magához hívatta hát tíz rabszolgáját és azoknak tíz minát adott. – Kereskedjetek – mondta nekik –, amíg visszajövök.
14Polgárai azonban gyűlölték őt, és követséget küldöttek utána ezzel az üzenettel: Nem akarjuk, hogy ő legyen a király rajtunk.
15Miután a királyságot elnyerte és visszatért, történt hogy magához hívatta rabszolgáit, akiknek pénzt adott, hogy megtudja, hogy kereskedésével ki mit szerzett.
16Megjött az első és így szólt: Uram, minád még tízet szerzett.
17Mire ő így felelt: Jól van, derék rabszolgám, minthogy a legcsekélyebben hű voltál, tíz városon legyen fennhatóságod.
18Megjött a második és ezt mondta: Uram, minád öt minát szerzett.
19– Légy öt város felett – mondta ennek is.
20Azután eljött megint más s ezt mondta: Uram, itt van a minád. Keszkenőmben félretéve tartottam.
21Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy, elveszed, amit nem te tettél el, és aratsz ott, ahol nem vetettél.
22Szájadból ítéllek meg, te rossz rabszolga – mondotta neki a király –, mert tudtad, hogy szigorú ember vagyok, elveszem, amit nem én tettem el, és azt aratom, amit nem én vetettem.
23Miért nem adtad pénzemet a bankasztalra? Mikor megjöttem, nyereséggel szerezhettem volna vissza.
24Azután így szólt a mellette állókhoz: Vegyétek el tőle a minát és adjátok annak, akinek tíz minája van.
25Uram, tíz minája van – szólottak azok.
26Azt mondom nektek, hogy mindenkinek adni fognak, akinek van, de attól, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
27Azon kívül ezeket az én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én legyek királlyá rajtuk, vezessétek ide, és öljétek le őket előttem.”
28Miután ezeket elmondta, tovább folytatta előre útját Jeruzsálembe menve fel.
29Történt, hogy amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, azon a hegyen, amelyet az Olajfákról neveztek el, elküldte két tanítványát
30ezzel az utasítással: „Menjetek el a szemben levő faluba, találtok ott egy megkötözött szamárcsikót, amelyen ember még sohasem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide.
31Ha valaki azt kérdené tőletek: Miért oldjátok el? Így feleljetek: Mert az Úrnak szüksége van rá.”
32Mikor a küldöttek elmentek, úgy találák, ahogy mondotta nekik.
33Ahogy a szamárcsikót eloldották, a gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a csikót?”
34Erre ők ezt felelték: „Mert az Úrnak szüksége van rá.”
35Ezután Jézushoz vezették a csikót, rádobták köpenyeiket és felültették Jézust.
36Mialatt ment, köpenyeiket az útra terítették.
37Mikor már közel volt az Olajfák hegyének lejárójához, a tanítványok egész sokasága örvendezve nagy hangon kezdte magasztalni Istent mindazokért a hatalmas tettekért, amelyeket láttak.
38„Áldott, aki jő, az Úr nevében érkező király – szólottak. A mennyben békesség és a magasságban dicsőség.”
39Ekkor a tömegből néhány farizeus megszólította Jézust: „Tanító! Korhold meg tanítványaidat!”
40„Azt mondom nektek – felelte ő –, hogy ha ezek hallgatnak, a kövek kezdenek kiáltani.”
41Mikor közel érkezett és meglátta a várost, sírva fakadt rajta
42és ezt mondotta: „Óh, ha a mai napon te is megismerted volna, hogy mi válik békességedre. Most azonban el van rejtve szemed elől.
43Mert napok jönnek rád, amelyekben ostromfalat építenek ellened ellenségeid, körülvesznek, és mindenünnen szorongatnak majd,
44azután a földre tipornak téged és benned lakó gyermekeidet, követ kövön nem fognak hagyni benned azért, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét.”
45Azután bement a szenthelyre, s hozzáfogott az árusok kiűzéséhez.
46„Meg van írva – mondotta nekik – Az én házam imádkozásnak háza lesz. Ti azonban azt rablók barlangjává tettétek.”
47Naponta tanított a szenthelyen. A főpapok, írástudók, meg a nép főemberei igyekeztek elveszíteni őt, de nem találták meg a módját, miként vigyék véghez. Mert az egész nép rajta csüngött, s úgy hallgatták őt.