1A vámszedők és a vétkezők valamennyien Jézus közelébe törekedtek, hogy hallgathassák őt.
2Ellenben a farizeusok és az írástudók igen zúgolódtak. Azt mondogatták: „A vétkezőket magához fogadja, sőt velük eszik.”
3Ő erre a következő példázatot beszélte el nekik:
4„Van-e olyan ember közöttetek, aki ha száz juha van, s egyet közülük elveszített, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, s nem megy az elveszett után, míg azt meg nem találja?
5S ha megtalálta, örvendezve a vállára veti,
6hazamegy, összehívja barátait, meg szomszédait és így szól hozzájuk: Vigadjatok velem, mert megtaláltam bárányomat, mely elveszett.
7Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni, akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.
8Vagy van olyan asszony, aki ha tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt mécsest, nem sepri ki a házat, és nem keresi gondosan, amíg meg nem találja?
9S ha megtalálta, nem hívja-e össze barátnőit meg szomszédait, és nem szól-e így: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.
10Ilyen öröm lesz, azt mondom nektek, az Isten angyalainak színe előtt egyetlen vétkezőn, aki más felismerésre tér.”
11Majd így szólt: „Volt egy embernek két fia.
12A fiatalabbik így szólt apjához: Atyám, add ki nekem a vagyonból rám eső részt. Az hát megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt.
13Nem sok nap múltán a fiatalabbik fiú mindent összeszedett, és kivándorolt egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életmóddal vagyonát eltékozolta.
14Miután mindenét elköltötte, nagy ínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.
15Ekkor elutazott, és beállt a vidék egyik polgárához, ki a mezőkre küldötte ki disznókat legeltetni.
16A fiú kívánta, hogy hasát azokkal a hüvelyekkel tölthesse meg, amelyeket a disznók ettek, de senki sem adott neki.
17Ekkor magába szállt és így szólt: Apám hány béresének fölös mennyiségben van a kenyere, én meg elveszek itt az ínségben.
18Felkelek hát, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, meg veled szemben.
19Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívjanak, tégy engem béreseid közül eggyé.
20Ezzel felkelt és elment atyjához. Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta.
21A fiú így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak nevezzenek.
22De az apa így szólt rabszolgáihoz: Siessetek, hozzátok elő a legjobb ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára.
23Azután hozzátok el azt a hizlalt tulkot, öljétek le és vigadjunk, lakomázzunk.
24Mert ez a fiú, az én fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de rátaláltunk. Azzal vigadni kezdtek.
25Az idősebbik fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Amikor hazafelé jövet a közelbe ért, zeneszó és körtánc hangját hallotta.
26Magához szólított a legények közül egyet, és megtudakolta hogy mi az.
27Testvéred érkezett meg – mondotta az –, és apád leölette a hizlalt tulkot, mivelhogy egészségesen kapta őt vissza.
28Megharagudott ezért a fiú és nem akart bemenni, apja azonban kijött és kérlelte.
29De ő így felelt atyjának: Lásd, oly sok éve végzem neked a rabszolga munkáját, soha meg nem kerültem parancsodat, de énnékem még egy kis bakot sem adtál, hogy barátaimmal vigadjak egyet.
30Mikor azonban ez a fiad megjött, ki a megélhetésre szánt vagyonodat szajhákkal ette fel, te leöletted neki a hizlalt tulkot.
31Gyermek – szólt az apa –, te mindenkor velem voltál, minden, ami az enyém, tied is.
32Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy testvéred, aki halott volt, életre kelt, és azt, aki elveszett, megtaláltuk.”