Jude 1CSIA

1Júdás, a Krisztus Jézus rabszolgája, Jakab testvére, az Istenben, az Atyában szeretett, és a Krisztus Jézustól őrzött elhívottaknak.

2Mindig több könyörület, békesség és szeretet töltsön be titeket.

3Szeretteim, minthogy megvan bennem minden serénység arra, hogy a nekünk közös megmenekülésről írjak nektek, kényszert éreztem az írásra, hogy bátorítsalak titeket, hogy még tovább küzdjetek a szenteknek egyszer átadott hitért.

4Belopózkodott ugyanis közénk néhány olyan ember, akik eleve ki voltak írva az ilyen ítéletre, istentelenek, kik Istenünk kegyelmét kicsapongásra váltják át, és a mi egyedüli Parancsolónkat és Urunkat, a Krisztus Jézust megtagadják.

5Emlékeztetni akarlak titeket, noha ti egyszer már mindent tudtatok, hogy miután az Úr a népet Egyiptomból kimentette, utólag azokat, akik hitetlenekké lettek, elveszítette,

6emlékeztetni akarlak arra, hogy angyalokat, kik uralkodó helyzetüket nem őrizték meg, és saját lakhelyüket elhagyták, a nagy nap ítéletére láthatatlan (örökkétartó) láncokkal megkötöztette, homállyal borította be, őrizetre vetette,

7emlékeztetni akarlak- arra, hogy Szodoma és Gomorra és a körülöttük levő városok is, melyek ugyanolyan módon mentek túltengő paráznaságban más hús után, örök tűz büntetését viselve példaképül vannak elénk állítva.

8(Hasonlóképpen ezek is) álmodozásukban megfertőzik húsukat, s a föléjük helyezett urakat elvetik, s a dicsőségben élőket káromolják.

9Ezzel szemben Mihály uralkodó angyal, mikor a vádlóval perben állt és Mózes teste felől vitázott, nem merészkedett káromló ítéletet mondani ki rá, hanem így szólt: „Majd megdorgál téged az Úr.”

10Ezek azonban mindent káromolnak, amit nem ismernek, amihez pedig beszédre képtelen állatokként természettől értenének, azzal megrontják magukat.

11Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, bérért Bálám tévelygésébe rohantak, és Kóré ellentmondásával vesztek el.

12Ezek szégyenfoltokként ülnek ott szeretetvendégségeiteken, és félelem nélkül együtt lakmároznak veletek, miközben magukat legeltetik. Szelektől ide-odaűzött víztelen fellegek ők, késő őszben gyümölcstelenül álló, kétszer meghalt, gyökerestől kitépett fák,

13tenger vad hullámai, melyek saját szégyenüket tajtékozzák ki, tévelygő csillagok, kiknek számára örökre a sötétség homályát tartják fenn.

14Róluk jövendölt Énok is, Ádámtól a hetedik, mikor így szólt: „Íme, eljött az Úr tízezer szentjével,

15hogy ítéletet üljön mindenek ellen, és rábizonyítsa az istentelenekre minden istentelen tettüket, melyekkel istentelenséget követtek el, amellett minden kemény szót, melyet az istentelen vétkezők őellene szóltak.”

16Zúgolódók ők, sorsukkal elégedetlenek, vágyaik után járók, nagyratörő szavakat szól szájuk, személyeket csodálnak haszonért.

17Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek azokra a beszédekre, melyeket Urunknak, a Krisztus Jézusnak apostolai eleve szóltak,

18mikor ezt mondták nekünk: Az utolsó időben gúnyolódók támadnak, kik saját vágyaik után fognak járni, azaz az Istent nem félők kívánságai után.

19Ők azok, akik válaszfalakat emelnek (elkülönítenek). Lelkiek, Szellem nincs náluk.

20Ti azonban, szeretteim, építsétek rá magatokat a ti igen szent hitetekre. Szent Szellemben imádkozva

21őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, és várjátok Urunknak, a Krisztus Jézusnak könyörületét az örök élet elnyerésére.

22Azután némelyeket ítélettel győzzetek meg,

23s a tűzből kiragadva mentsétek meg őket. Némelyeken félelemmel könyörüljetek, gyűlölve még a hústól bemocskolt köntösüket is.

24Arra pedig, aki képes titeket botlás nélkül megőrizni, és ujjongás között feddhetetlenségben a maga dicsősége elé állítani,

25az egy Istenre, a mi Megmentőnkre szállt az egész kor előtt, száll most is, és szálljon az összes korokon át a Krisztus Jézuson, a mi Urunkon át dicsőség, fenség, uralom, fennhatóság. Ámen.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Jude 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.