1Tizennégy esztendő elmúltával Barnabással együtt újra felmentem Jeruzsálembe, de Tituszt is magammal vittem.
2Kijelentés következtében mentem fel, és ott eléjük tártam azt az örömüzenetet, melyet a nemzetek között hirdetek, azonban külön a tekintélyesek elé, hogy hiába ne fussak, vagy ne váljék hiábavalóvá eddigi futásom.
3De még csak a velem lévő Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre
4– noha hellén volt, tekintettel a hamis atyafiakra, akik azért lopakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban kapott szabadságunkat, hogy bennünket rabszolgákká tehessenek.
5Ezeknek mégcsak egy óráig sem engedtünk, hogy magunkat alájuk vetettük volna, hogy az örömüzenet igazsága számotokra megmaradjon.
6Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak,
7sőt ellenkezőleg, mikor meglátták, hogy a körülmetéletlenek között az örömüzenet hirdetésével engem bízott meg Isten, mint Pétert a körülmetéltek között –
8mert aki Péterben munkálkodott, hogy a körülmetéltek apostolságát végezhesse, az munkált bennem is a nemzetek között –,
9szóval, mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé,
10csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni.
11Mikor azonban Kéfás eljött Antióhiába, szemtől szembe ellene álltam, mert ítélet alá esett.
12Mielőtt ugyanis némelyek Jakabtól odajöttek volna, a nemzetekkel együtt evett, de mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól.
13Együtt képmutatóskodtak azután vele a többi zsidók is, úgyhogy még Barnabást is magával ragadta képmutatásuk.
14Mikor azonban megláttam, hogy az örömüzenet igazságához mérten nem járnak egyenes úton, mindenki füle hallatára ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó módra, hogyan kényszerítheted a nemzeteket zsidóskodásra?
15Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők,
16miután tudjuk, hogy az ember a törvény tettei alapján nem lesz igazságossá, csak a Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül, mi is hittünk a Krisztus Jézusban, hogy a Krisztusba vetett hit alapján és ne a törvény tettei alapján váljunk igazságosakká, mert hiszen a törvény mutatta tettek alapján egy hús sem lehet igazságossá.
17Ha azonban bennünket magunkat is, kik a Krisztusban keresünk megigazulást, azon kapnak rajta, hogy vétkezők vagyunk, ebből az következik, hogy a Krisztus a vétek kiszolgálója? Szó se legyen róla.
18Mert ha újra felépítem azt, amit már lerontottam, magamra állítom ki a bizonyítványt magamról, hogy a lerontott törvény áthágója vagyok.
19Mert engem a törvényen keresztül ölt meg a törvény, hogy Istentől legyen az életem. A Krisztussal együtt függök megfeszítve.
20Élek. De többé nem én, hanem a Krisztus él bennem. Amely életet pedig most húsban élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
21Nem vetem félre az Isten kegyelmét. Ha ugyanis a törvényen keresztül valósulna meg az igazságosság, ebből az következnék, hogy a Krisztus hiába halt meg.