Romans 13BUZ

1A KERESZTYÉN ENGEDELMESKEDIK AZ ÁLLAMI FELSŐBBSÉGNEK Minden ember engedelmeskedjék a föléje rendelt (állami) felsőbbségnek. Mert nincsen felsőbbség csupáncsak Istentől; a létező felsőbbségek tehát Istentől rendeltettek.

2Azért, aki ellene támad a felsőbbségnek, Istennek rendelésével száll szembe, akik pedig szembeszállnak Isten rendelésével, ítéletet vonnak magukra.

3Mert a hatalom birtokosától nem kell félnie annak, aki a jót cselekszi, hanem annak, aki a gonoszat cselekszi. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a felsőbbségtől? Cselekedd a jót, és dicséretben részesülsz.

4Mert ő Istennek szolgája a te javadra. Ha ellenben a rosszat cselekszed, félj tőle, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert; mert Istennek szolgája, hogy bosszúálló haragja sújtsa azt, aki a rosszat cselekszi.

5Azért (a felsőbbségnek) engedelmeskednetek kell, nem csak az (Isten) büntetésétől való félelem miatt, hanem a lelkiismeret szavának engedelmeskedve is.

6Adót is azért fizettek, mert Istennek szolgái ők, akik éppen ebben a tisztükben serényen munkálkodnak.

7A TÖRVÉNY BETÖLTÉSE: A SZERETET Adjátok meg azért mindenkinek azt, amivel tartoztok: akinek adóval, annak az adót; akinek vámmal, annak a vámot; akinek félelemmel, annak a félelmet; akinek tiszteletadással, annak a tiszteletadást.

8Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti felebarátját, az a törvényt betöltötte.

9Mert az a parancsolat: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét (II. Mózes 20:13-17; V. Mózes 5:17-21), és ha van még valami más parancsolat, az mind ebben az igében foglalható egybe: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. (III. Mózes 19:18)

10Aki szereti felebarátját nem okoz rosszat annak; tehát a törvény betöltése a szeretet.

11MIRE INT A KRISZTUS ELJÖVETELÉNEK (A PARÚSZIÁNAK) VÁRÁSA? Mindezt azért írom néktek, mert tudjátok, hogy komoly időket élünk, és itt van már az órája annak, hogy az álomból fölserkenjetek; mert az üdvösség most közelebb van hozzánk, mint akkor, amikor hívőkké lettünk.

12Az éjszaka elmúlt, a nappal pedig elközelgett. Vessük le tehát a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.

13Mint nappal szokás, tisztességesen éljünk, nem lakmározva és részegeskedve, nem féktelenül bujálkodva, nem irigykedve és nem viszálykodva!

14Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok annyira, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 13.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.