Revelation 9BUZ

1Az ötödik angyal is trombitált (azután, hogy a sas jajkiáltásával felhívta a figyelmet a következő csapások nagyságára); és láttam (abban a pillanatban), hogy egy csillag az égből leesett a földre, és odaadatott néki (Istentől) a pokol legmélyebb helyének a kulcsa.

2És kinyitotta a pokolnak legmélyebb helyét; és abból a mélységből olyan füst szállt fel, mint valami nagy kemencének a füstje; és a nap és a levegőég a pokol füstjétől elsötétült.

3És a füstből (pokoli eredetű) sáskák jöttek elő a földre, és olyan hatalom adatott nékik, mint amilyen hatalmuk a földi skorpióknak van (azért, hogy az embereket kínozni tudják).

4És megmondatott nékik (az Istentől), hogy ne tegyenek kárt a föld füvében, sem semmiféle zöld növényben, sem semmiféle élő fában, hanem csak azokban az emberekben, akiknek homlokán nincsen rajta az Istennek pecsétje.

5Megparancsoltatott azonban nékik, hogy ne öljék meg az embereket, hanem hogy kínozzák őket öt hónapig, és kínzásuk olyan volt, mint amilyen kínt a skorpió okoz, amikor megmar egy embert.

6És azokban a napokban az emberek (kétségbeesésükben) keresni fogják a halált, de nem fogják azt megtalálni; vágyódnak meghalni, de a halál elfut tőlük.

7És a sáskák hasonlók voltak a hadakozáshoz felkészült lovakhoz; a fejükön valami aranyosnak látszó korona volt, és arcuk olyan volt, mint az emberi arc.

8És hajuk olyan volt, mint az asszonyok haja, és foguk, mint az oroszlánoké;

9páncéljuk is volt, olyan mint a vaspáncél, és szárnyuk csattogása olyan volt, mint a hadakozásra száguldó sok lovas-szekérnek zörgése.

10Farkuk is volt, hasonló a skorpiókéhoz, és a farkukon fullánkjuk; a farkukban olyan erejük volt, hogy öt hónapig kárt tudtak tenni az emberekben.

11Király volt felettük a pokol angyala, és annak neve héberül Ábáddón, görögül meg Ápollüón a neve.

12Az első jaj elmúlt; és ezután íme, még két jaj következik.

13A hatodik angyal is trombitált (annak jeléül, hogy a második jaj következik); és én hangot hallottam az Isten előtt lévő arany (füstölő) oltárnak négy szarva felől;

14az a hang azt mondta a hatodik angyalnak, akinek kezében a trombita volt:Bocsásd szabadon azt a négy angyalt, aki a nagy folyó mellett,az Euphrátész mellett van megkötözve.

15És szabadon bocsáttatott az a négy angyal, aki éppen arra az órára és napra és hónapra és évre készen állt, hogy megölje az emberek harmadrészét.

16Az ő lovas seregük száma húszezerszer tízezer\(kétszázmillió) volt; hallottam a számukat.

17A lovakat és a rajtuk ülőket látomásban így láttam: tűzvörös, füstszínű és kénsárga páncéljuk volt; és a lovaknak feje olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst és kén áradt ki.

18Attól a csapástól, amely szájukból kiáradt: a tűztől, a füsttől és a kéntől meghalt az embereknek harmadrésze.

19Mert a lovaknak (pusztító és gyilkoló) ereje a szájukban van és a farkukban; ugyanis a farkuk hasonló a kígyókhoz; és a farkuknak fejük volt, és azokkal (vagyis mérges harapásukkal) tettek kárt az emberekben.

20A többi emberek pedig, akik nem haltak meg ezek miatt a csapások miatt, még mindig nem tértek meg a maguk csinálta bálványoktól, hogy többé ne imádják az ördögöket és az arany, az ezüst, az érc, a kő és a fa bálványokat, amelyek sem látni nem tudnak, sem hallani, sem járni.

21És nem tértek meg gyilkolásaikból, sem varázslásaikból, sem paráználkodásukból, sem tolvajlásaikból.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 9.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.