Revelation 20BUZ

1A SÁRKÁNY MEGKÖTÖZÉSE ÉS KRISZTUSNAK EZERESZTENDŐS URALKODÁSA; A SÁRKÁNYNAK VÉGLEGES MEGSEMMISÍTÉSE Azután láttam egy az égből leszálló angyalt, kezében volt a pokolnak kulcsa és egy nagy lánc.

2És megragadta a sárkányt, a régi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte azt ezer esztendőre,

3és belehajította a pokolba, azt bezárta és felül lepecsételte, hogy ezer esztendő elteltéig ne ejtse többé tévedésbe a népeket. Az után egy rövid időre fel kell őt oldani.

4Azután királyi székeket láttam, és azokra azok ültek, akikre az ítéletmondás bízatott; azoknak lelkét is láttam, akiket a Jézusról való tanúbizonyságtételük miatt és az Isten beszédének hirdetése miatt lefejeztek, és azokat, akik nem imádták a vadállatot sem az ő képmását, és az ő bélyegét nem vették fel sem a homlokukra sem a kezükre; mind azok életre keltek, és Krisztussal ezer esztendeig királyként uralkodtak.

5A halottak közül a többiek nem keltek életre, csak az ezer esztendő eltelte után. Ez az első feltámadás.

6Boldog és szent az, aki részesül az első feltámadásban! Azokon nincsen hatalma a második halálnak, hanem Istennek és Krisztusnak papjai lesznek, és Ővele királyként uralkodnak majd ezer esztendeig.

7Amikor azonban az ezer esztendő eltelik, a Sátán elengedtetik majd börtönéből,

8és ki fog menni, hogy a föld négy sarkán pártütésre csábítsa a pogány népeket, mármint Gőg és Magóg népét, hogy azokat hadakozásra vezesse; és azoknak száma, mint a tenger homokja.

9És fölsereglettek a földnek széles síkjára, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz hullott alá az égből, és megemésztette őket.

10És az ördög, aki elcsábította őket, a tüzes kénkő-tóba vettetett, ahol a vadállat és a hamis próféta is vannak, és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön-örökké.

11A VÉGSŐ ÍTÉLET; ÚJ ÉG ÉS ÚJ FÖLD Azután láttam egy nagy, fehér királyi széket és azt, aki azon ült; és annak színe elől eltűnt a föld és az ég; és azoknak számára nem volt többé hely.

12És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, amint a királyi szék előtt megálltak, és könyvek nyittattak ki (amelyekben az emberek tettei jegyeztettek föl); egy másik könyv is kinyittatott: az élet könyve; és a halottak cselekedeteik szerint ítéltettek meg, úgy amint azok a könyvekben meg voltak írva.

13És a tenger visszaadta a benne lévő halottakat, s a halál és az alvilág is visszaadták a bennük lévő halottakat, és mindegyik megítéltetett a maga cselekedetei szerint.

14És a halál és az alvilág bevettettek a tüzes tóba. Ez a tüzes tó: a második halál.

15És ha valaki nem találtatott az élet könyvébe beírva, az is belevettetett a tüzes tóba.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 20.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.