Revelation 2BUZ

1A HÉT LEVÉL Az efezusi eklézsia Az efezusi eklézsia angyalának írd meg: Ezt mondja az, aki a hét csillagot (az eklézsia elöljáróit) jobbjával hatalmában tartja (és így őket meg is oltalmazhatja, el is vesztheti), az aki (mint mindenütt jelenvaló és mindentudó) a hét arany gyertyatartó közt jár:

2Látom a te cselekedeteidet és fáradozásodat (erőfeszítéseidet az eklézsia gyarapítására) és a te állhatatosságodat és azt, hogy nem vagy hajlandó elszenvedni (az eklézsiában) a gonoszokat (akik ott az istentelenséget terjesztik), és megvizsgáltad azokat, akik magukat apostoloknak mondják, de nem azok, és hazugoknak találtad őket (és mint ilyeneket leleplezted)

3és állhatatos vagy, és az én nevem miatt súlyos terhet hordoztál, és nem fáradtál el (az üldözés elszenvedésében).

4De az a panaszom ellened, hogy elhagytad az első szeretetedet (a vallásod iránt keresztyénséged kezdetén táplált őszinte és mély szeretetedet).

5Emlékezzél azért arra, honnan (milyen magasból) estél le, és térj meg, és első cselekedeteidet cselekedd (úgy élj, mint első szereteted idején). Mert ha nem, ellened megyek, és ha nem térsz meg, gyertyatartódat el fogom helyéről mozdítani (kiesel az eklézsiák közösségéből).

6De az a jó benned (és azt megbecsülöm), hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit; azokat én is gyűlölöm.

7Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond az eklézsiáknak! A győzedelmeskedőnek enni adok majd az élet fájáról, amely az Istennek paradicsomában van.

8A szmürnai eklézsia A (sok üldözéstől sújtott) szmürnai eklézsia angyalának írd meg (az ő vigasztalásukra): Ezt mondja az Első és a Végső, aki holttá lett (maga is megízlelte a halált) és életre kelt (tehát halál és élet fölött hatalma van);

9Látom a te szorongattatásodat (amelyet most szenvedsz el) és a te szegénységedet, de (valójában) gazdag vagy (Istenben), és látom azoknak káromlását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, de nem azok (nem tartoznak az igazi izráélhez), hanem a Sátánnak zsinagógája (a Sátánnak szolgái).

10Semmit se félj azoktól, amiket szenvedni fogsz! íme, az ördög közületek egynéhányat börtönbe fog vetni, hogy (hitetekben) megkísértessetek, és szorongattatásban lesz részetek tíz napig (azaz rövid, meghatározott ideig). Légy hű mind halálig, és (hűséged jutalmául) néked fogom adni az életnek koronáját.

11Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond az eklézsiáknak! Aki győz, semmiképpen sem szenved kárt a második (a végérvényes, az örök kárhozatot hozó) haláltól.

12A pergámoni eklézsia A pergámoni eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az, akinél a kétélű, éles kard van (az a kard az Úr szájából jön ki, és védi vele az eklézsiát, de meg is ítéli):

13Tudom, hogy hol van a lakhelyed (és hogy milyen nehéz ott keresztyénségedet megvallani); ott, ahol a Sátán trónja van (ahol tehát minden pogányságnak, valamint sátáni ellenségeskedésnek és üldözésnek fő székhelye van); és te mégis ragaszkodsz az én nevemhez, és nem tagadtad meg a bennem bízó hitet, nem, még Ántipásznak, az én hű bizonyságtevőmnek (nehéz) napjaiban sem, akit (hite miatt) megöltek nálatok, ott ahol a Sátánnak van a lakhelye.

14De mégis van valami kevés panaszom ellened: az, hogy vannak ott (Pergámonban) olyanok, (tehát csak kevesen és nem az egész eklézsia), akik ragaszkodnak Bálaám tanításához, aki arra tanította Bálákot, hogy vessen tőrt izráél fiainak (vagyis arra csábította őket), hogy egyenek bálványáldozati húst és paráználkodjanak.

15Úgyszintén vannak köztetek olyanok is, akik a nikolaiták tanítását követik (és azzal veszélyeztetik az eklézsia hitét).

16Térj meg azért; mert ha nem, hamar ellened megyek (ítéletre) és harcolni fogok azok (a nikolaiták) ellen számnak kardjával.

17Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond az eklézsiáknak. A győzedelmesnek (annak, aki hű marad és nem vesz részt a bálványozásban) adok majd az elrejtett mannából, és adok majd néki egy fehér követ (amelyet a győző kap igazolásul), és arra a kőre felírt új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az aki kapja.

18A thüátiriai eklézsia A thüátirai eklézsia angyalának üzenem: Ezeket mondja az Isten Fia (mert az Ember Fia valóban az), akinek olyan a szeme, mint valami lángoló tűz (átható tekintetével lát minden elrejtett dolgot és gondolatot), és lába hasonló az aranyfényű érchez (minden ellenséges megmozdulást ellenállhatatlan erővel eltapos):

19Látom a te cselekedeteidet (vallási és erkölcsi magatartásodat): - a te szeretetedet, a te hithűségedet, a te szolgálatodat (az eklézsiában), a te állhatatosságodat (az üldözések közt), és látom, hogy utóbbi cselekedeteid többek az előbbieknél (tudom, hogy buzgóságodban örvendetes előhaladást tettél).

20De az a (komoly) panaszom ellened, hogy eltűröd azt a Jezábel asszonyt, aki magát (Istentől küldött) prófétának mondja, és az én szolgáimat arra tanítja és arra csábítja, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek (a pogány templomi bálványáldozati lakomákon vegyenek részt).

21Adtam ugyan őnéki időt arra, hogy megtérjen, de (nem figyel intésemre) nem akar paráznaságából megtérni.

22(Azért ítéletem sújtja azt az asszonyt és követőit.) Íme, őt betegágyba vetem, a vele együtt házasságtörést elkövetőket pedig nagy nyomorúságba, ha nem fognak megtérni az ő cselekedeteiből (az ő életmódjából, amelyre elcsábította őket);

23és az ő gyermekeit megölöm, és megtudja majd valamennyi eklézsia (nemcsak (Thüátira), hogy én vagyok az (a bíró), aki a veséket és szíveket vizsgálom, és mindegyikőtöknek megfizetek cselekedeteitek szerint.

24Néktek pedig, a többi thüátiraiaknak (akik hűek maradtatok Krisztushoz), mind azoknak, akik azt a tanítást (azaz Jezábel tanítását) nem követik, mind azoknak, akik, - amint azt azok (Jezábel követői) mondják, - nem ismerték meg a Sátán mélységeit (vagyis a sátáni bűnöket nem gyakorolták, hanem azoknak ellenálltak), azt mondom: Reátok más terhet (parancsot, kötelességet) nem vetek;

25csak azt, hogy amit bírtok (vagyis az ige által nyert hitet és ismeretet), nagyon tartsátok meg addig, amíg (eljövetelemkor) megérkezem.

26És aki győz és mindvégig állhatatos marad az én akaratom cselekvésében, annak majd hatalmat adok a pogányok felett,

27és az pásztorolja őket vasvesszővel, és összetöri őket, mint ahogyan a cserépedényt összetörik (úgy zúzza össze a pogányok erejét és gyűlölködését),

28én is ilyen hatalmat kaptam az én Atyámtól. A győzőnek adom majd a hajnalcsillagot (vagyis a győző megéri az idvesség napjának felvirradását).

29Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond az eklézsiáknak!

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.