1JÉZUS FELTÁMADÁSA (Mt 28:1-10; Mk 16:1-8; Jn 20:1-10) A hét első napján (vasárnap) az asszonyok jókor reggel a sírhoz mentek, és magukkal vitték az elkészített drágakeneteket.
2És úgy találták, hogy a kő a sírról elhengeríttetett.
3És amikor oda (bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
4Emiatt tanácstalanul álltak ott, és íme, két férfiú lépett hozzájuk ragyogó öltözetben;
5amikor pedig az asszonyok megrémülve mélyen meghajoltak, azok a férfiak így szóltak nékik: Miért keresitek az élőt a holtak közt?
6Emlékezzetek rá, hogy amikor még Galileában volt, miképpen szólt néktek az Ember Fiáról;
7azt mondta: Kell, hogy az Ember Fia a bűnös emberek kezébe adassék, megfeszíttessék, és harmadnap feltámadjon.
8És visszaemlékeztek az Ő szavaira.
9Azután visszatértek a sírtól a városba, és hírül adták mind ezt a tizenegynek és mind a többieknek.
10A magdalai Mária és Johanna, és Mária a Jakab anyja voltak azok az asszonyok; a velük lévő többi asszony is elbeszélte ezeket a dolgokat az apostoloknak.
11De azok előtt úgy tűntek föl ezek a beszédek, mint valami mese; és nem hittek nékik.
12Péter azonban fölkelt, és a sírhoz futott; és oda betekintvén, ott csak a lenvászon kendőket látta; azután hazament, csodálkozván magában azon, ami történt.
13AZ EMMAUSZT TANÍTVÁNYOK (Mk 16:12-13) És íme, a tanítványok közül ketten ugyanazon a napon egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiomnyira (tizenegy és fél kilométernyire) volt, és amelynek neve Emmausz.
14Azokról a dolgokról beszélgettek egymással, amelyek történtek.
15És amíg ők így egymással beszélgettek, és meghányták-vetették a történteket, maga Jézus lépett hozzájuk, és együtt ment velük az úton.
16De látásuk akadályoztatott, hogy ne ismerjék meg Őt.
17Jézus azt kérdezte tőlük. Miről beszélgettek egymással itt útközben? Azok szomorúan megálltak.
18Az egyik, akinek neve Kleopász, megszólalt és így felelt néki: Te vagy az egyetlen, aki olyan idegen vagy Jeruzsálemben, hogy nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?
19Jézus azt kérdezte tőlük: Mi történt? Azok azt mondták néki: Az, ami a názárethi Jézussal történt, aki próféta volt, cselekedetben és beszédben hatalmas az Isten előtt és mindenütt a nép előtt,
20és hogy a főpapok meg a mi főembereink mi módon ítélték Őt halálra, és feszítették meg;
21pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja szabadítani izráélt; és már harmadnapja, hogy ezek történtek.
22De néhány közülünk való asszony is zavarba ejtett minket; ők ugyanis jókor reggel a sírnál jártak,
23és minthogy nem találták az Ő testét, visszatértek, és azt is mondták, hogy angyalok megjelenését látták, és azok azt mondták, hogy Jézus él.
24A mieink közül is elmentek némelyek a sírhoz, és úgy találták, amint az asszonyok mondták, Őt magát azonban nem látták.
25Akkor Jézus így szólt nékik: Ó ti balgatagok és restszívűek mind azoknak elhivésére, amiket a próféták mondtak.
26Vajon nem ezeket kellett-é a Krisztusnak elszenvednie, és úgy bemennie az Ő dicsőségébe?
27És elkezdve Mózestől és az összes prófétáktól megmagyarázta nékik mind azt, ami az írásban Őróla szól.
28Már közelítettek ahhoz a faluhoz, amelybe mentek, és Ő úgy tett, mintha tovább akarna menni.
29De ők unszolták: Maradj velünk, mert már beesteledik, és a nap lehanyatlott. Bement azért, hogy velük maradjon.
30És amikor velük együtt asztalhoz telepedett, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, darabokra törte, és úgy adta nékik.
31Akkor megnyílt a szemük, és felismerték Őt; Ő azonban eltűnt előlük.
32Akkor azt mondták egymásnak: Vajon nem gerjedezett-é a szívünk, amikor beszélt nékünk az úton, és amikor magyarázta nékünk az írásokat?
33És még abban az órában fölkeltek és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat.
34Azok azt mondták: Az Úr valóban feltámadt és megjelent Simonnak.
35Akkor ők is elbeszélték az úton történteket, és azt, hogy miképpen ismerték fel Őt a kenyér megtöréséről.
36JÉZUS MEGJELENIK AZ APOSTOLOKNAK (Mt 28:16-20; Mk 16:14-18; Jn 20:19-23; ACs 1:6-8; I. Kor 15:5) Amíg ők ezekről beszéltek, Jézus megállt köztük.
37Ők megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
38De Jézus így szólt nékik: Miért ijedtetek meg, és miért támadnak szívetekben kételkedő gondolatok?
39Nézzétek meg kezemet és lábamat, hogy csakugyan én vagyok; tapintsatok meg, és bizonyosodjatok meg, hiszen a szellemnek nincsen húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van.
40És amikor ezt mondta, megmutatta nékik kezét és lábát.
41Amikor pedig az öröm miatt még mindig nem hittek és csodálkoztak, így szólt nékik: Van itt valami ennivalótok?
42Akkor adtak néki egy darab sült halat;
43Ő kezébe vette, és szemük láttára megette.
44Majd azt mondta nékik: Így teljesedtek be az én beszédeim, amelyeket néktek mondtam, amikor még veletek voltam, és azt mondtam, hogy be kell teljesedniők mind azoknak, amik felőlem meg vannak írva a Mózes törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban.
45Akkor megnyitotta elméjüket, hogy értsék meg az Írásokat,
46és azt mondta nékik: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halottak közül,
47és az Ő nevében hirdettetnie kell a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden nép közt - Jeruzsálemtől elkezdve.
48Néktek kell tanúbizonyságot tenni mind erről.
49És ímé, elküldöm néktek Azt, akit az én Atyám ígért néktek; ti pedig maradjatok itt a városban addig, amíg mennyei erőben részesültök.
50JÉZUS FELMENT A MENNYBE (Mk 16:19-20; ACs 1:9-11) Azután elvezette őket Béthániáig, fölemelte kezét és megáldotta őket,
51s azonközben, amíg áldotta őket, elvált tőlük.
52Ők pedig nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe,
53és mindenkor a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.