1JÉZUS ELLENSÉGEI ÉS JÉZUS ÁRULÓJA (Mt 26:1-5; 26:14-16; Mk 14:1-2; 14:10-11; Jn 11:45-53) Közelgett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának, azaz húsvétnak mondanak.
2És a főpapok meg az írástudók igyekeztek útat-módot találni, hogyan öljék meg Jézust; féltek ugyanis a néptől.
3Akkor ment belé a Sátán Júdásba, akit Iskáriótésznek neveznek, és a tizenkettő közül való volt;
4ő elment, megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség parancsnokaival, hogy Jézust miképpen juttassa kezükre.
5Azok örültek, és megegyeztek vele, hogy ezüst pénzt adnak néki.
6Ő beleegyezett és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kezükre juttassa Jézust.
7A HÚSVÉTI VACSORA (Mt 26:17-25; Mk 14:12-21; Jn 13:21-30) Amíg ezek történtek, elérkezett a kovásztalan kenyerek ünnepének napja; azon kellett leölni a húsvéti bárányt;
8azért Jézus elküldte Pétert és Jánost mondván: Menjetek el, készítsétek el nékünk a húsvéti bárányt, hogy azt megegyük.
9Ők pedig így szóltak néki: Mi a kívánságod, hol készítsük el?
10Ő azt mondta nékik: Figyeljetek ide; amikor beérkeztek a városba, szembejön majd veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy;
11és mondjátok a ház gazdájának: Azt kérdezteti tőled a Mester, hol van az a szállás, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal együtt megehetem?
12Ő majd mutat néktek egy nagy, berendezett termet; ott készítsétek el.
13Akkor elmentek, és úgy találták, amint nékik mondta; és elkészítették a húsvéti bárányt.
14AZ ÚRVACSORA SZEREZTETÉSE (Mt 26:26-30; Mk 14:22-26; I. Kor 11:23-25) Amikor elérkezett a vacsora ideje, asztalhoz telepedett Jézus és vele együtt az apostolok.
15És így szólt nékik: Kívánva kívántam, hogy ezt a húsvéti bárányt még szenvedésem előtt veletek együtt megegyem;
16mert mondom néktek: Többé nem eszem azt veletek együtt, csak amikor az Isten országában ünnepeljük majd a húsvétot.
17És kezébe vett egy poharat, hálát adott és azt mondta: Vegyétek ezt, és részesüljetek benne,
18mert mondom néktek, hogy mostantól fogva többé nem iszom a szőlőtőke terméséből, csak amikor az Isten országa elérkezik.
19És kezébe vette a kenyeret, hálát adott, darabokra törte és adta nékik, és azt mondta: Az én testem ez, amely tiérettetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
20Vacsora után hasonlóképpen kezébe vette a poharat is, és azt mondta: E pohár amaz újszövetség az én vérem által, amely tiérettetek kiontatik.
21De íme, aki engemet elárul, annak keze az enyémmel együtt az asztalon van.
22Az Ember Fia halálba megy ugyan, amint az elvégeztetett, de jaj annak az embernek, aki Őt elárulja.
23Akkor kezdték egymástól kérdezgetni, vajon melyik lehet közülük az, aki arra készül, hogy azt megtegye.
24JÉZUSNAK BÚCSÚZÁSAKOR MONDOTT TANÍTÁSAI Versengés is támadt köztük (későbben), hogy közülük ki tekinthető a legnagyobbnak.
25Jézus azt mondta nékik: A pogányok királyai uralkodnak alattvalóikon; és akik hatalmaskodnak rajtuk, jótevőnek hívatják magukat.
26Ti azonban ne cselekedjetek úgy, hanem aki köztetek a legnagyobb, úgy viselkedjék, mint a legifjabb, és a vezető, mint aki szolgál.
27Mert melyik nagyobb, az-é, aki az asztalnál ül, vagy az ő szolgája? Bizonyosan az, aki az asztalnál ül. Én pedig olyan vagyok köztetek, mint a szolgátok.
28Ti vagytok azok, akik megmaradtatok énvelem az én kísértéseimben;
29és én királyságot adok néktek örökségül, amint nékem is adott az én Atyám,
30hogy egyetek és igyatok majd az én asztalomnál, az én országomban, és királyi székben üljetek, ítélve izráél tizenkét nemzetségét.
31JÉZUS ELŐRE MEGMONDJA, HOGY ŐT PÉTER MEGTAGADJA (Mt 26:31-3;; Mk 14: 27-31; Jn 13:36-38) Simon, Simon, ímé a Sátán (Istentől) kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
32de én imádkoztam érted, hogy ne fogyatkozzék el a te hited; te azért, ha majd (bűnbánattal) megtérsz (az Úrhoz), erősítsd a te atyádfiait.
33Simon így felelt néki: Uram, teveled kész vagyok mind börtönbe, mind halálba menni.
34Jézus így szólt: Mondom néked Péter, ma még meg sem szólal a kakas, te háromszor is eltagadod, hogy engem ismersz.
35ERSZÉNY, TÁSKA ÉS KARD Jézus így szólt nékik: Amikor elküldtelek titeket erszény, táska és saru nélkül, láttatok valamiben szükséget? Ők azt felelték: Semmiben sem.
36Most azonban, - mondta tovább Jézus, - akinek van erszénye, vegye elő, hasonlóképpen a táskáját, és akinek nincsen kardja, adja el felső ruháját, és vegyen kardot.
37Mert mondom néktek: Még be kell teljesednie rajtam az írás ama szavának, hogy a gonosztevők közé számláltatott (Ésaiás 53:12); mert ami felőlem rendeltetett, immár beteljesedik.
38Akkor azok így szóltak: Uram, van itt két kardunk. Ő azt mondta nékik: Az elég.
39JÉZUS AZ OLAJFÁK HEGYÉN: FELKÉSZÜL A SZENVEDÉSEKRE (Mt 26:36-46; Mk 14:32-42) Jézus kiment (a városból), és szokása szerint az Olajfák-hegyére ment; a tanítványok követték Őt.
40És amikor arra a helyre érkezett, így szólt nékik: Imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe.
41Azután mintegy kőhajításnyira eltávozott tőlük, és letérdelvén, így imádkozott:
42Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a pohárt; mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.
43És a mennyből egy angyal jelent meg néki, hogy erősítse Őt.
44S aggódva és küszködve még buzgóbban imádkozott; és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.
45És azután, hogy imádkozott, fölkelt, tanítványaihoz ment, és úgy találta, hogy azok a szomorúságtól fáradtan aludtak.
46Akkor így szólt nékik: Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe.
47JÉZUST ELFOGJÁK (Mt 26:47-56; Mk 14:43-52; Jn 18:1-12) Még beszélt, amikor hozzájuk érkezett valami csőcselék, és egy a tizenkettő közül, akit Júdásnak hívtak; az Jézushoz közeledett, hogy Őt megcsókolja.
48Ámde Jézus így szólt néki: Júdás, csókkal árulod el az Ember Fiát?
49A körülötte lévők pedig látván, mi következik, így szóltak néki: Uram, vágjuk őket fegyverrel?
50És közülük egyvalaki rásújtott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét.
51Jézus pedig megszólalt és azt mondta: Hagyjátok abba. Aztán megérintette a szolga fülét, és meggyógyította azt.
52Jézus azután így szólt a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek, akik odamentek, hogy Őt elfogják: Mint valami rablóra, úgy jöttetek reám fegyverekkel és botokkal.
53Amikor naponként veletek voltam a templomban, nem vetettétek reám kezeteket: de ez a ti órátok, és a sötétség uralmának az ideje.
54PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mt 26:57-58. 69-75; Mk 14:53-54. 66-72; Jn 18:12-18. 25-27) Azután megragadták Jézust, elvezették és bevezették a főpap házába. Péter pedig távolról követte Őt.
55És amikor az udvar közepén tüzet gyújtottak, és együtt leültek, Péter is leült közéjük.
56Akkor meglátta őt egy szolgálóleány, hogy ott ül a tűznél, ránézett, és így szólt: Ez is Ővele volt.
57Péter azonban tagadta, és azt mondta: Asszony, nem ismerem Őt.
58Kevéssel azután másvalaki látta meg őt, és mondta: Te is azok közül való vagy. Péter azonban így szólt: Ember, nem vagyok.
59És körülbelül egy óra múltával másvalaki ismét erősítgette: Ez is vele volt, mert szintén Galileából való.
60Péter azonban azt mondta: Ember, nem értem, amit mondasz. És azonnal, amikor még beszélt, megszólalt egy kakas.
61Akkor az Úr megfordult, rátekintett Péterre, és Péternek eszébe jutott az Úr szava, amint megmondta néki: Ma, még meg sem szólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.
62És Péter kimenvén, keservesen sírt.
63JÉZUST CSÚFOLJÁK ÉS A ZSIDÓ TÖRVÉNYSZÉK ELÉ VISZIK (Mt 26:59-68; Mk 14:55-65; Jn 18:19-24) És azok a férfiak, akik Jézust őrizték, csúfolták Őt és ütlegelték.
64Azután bekötötték a szemét, és kérdezték: Prófétáld meg, ki az aki megütött téged?
65És sok egyéb szidalmat szórtak rá.
66Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók, és elvezették Őt a nagytanács elé,
67és azt mondták: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Ő így felelt nékik: Ha megmondom is néktek, nem fogtok nékem hinni;
68ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek.
69Mostantól fogva azonban ott ül majd az Ember Fia az Istennek hatalmas jobbja felől.
70Akkor mindnyájan azt kérdezték tőle: Úgy hát te az Isten Fia vagy? Ő azt mondta nékik: Ti mondjátok, az vagyok.
71Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúkra? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szavait.