James 1BUZ

1Jakab Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája a szétszórtságban élő tizenkét nemzetségnek: üdvözletemet küldöm.

2HITÜNKNEK MEG KELL NYILVÁNULNIA A HIVŐ EMBERT PRÓBÁRA TEVŐ KÍSÉRTÉSEKBEN: AMIKOR ÁLLHATATOSSÁGRA VAN SZÜKSÉGÜNK, ÉS AMIKOR FOGYATÉKOS A BÖLCSESSÉGÜNK Atyámfiai, teljes örömnek tartsátok, amikor különféle kísértésekbe estek,

3mert tudjátok, hogy hiteteknek megpróbálásából állhatatosság származik

4Állhatatosságotok pedig tökéletes cselekedetekben nyilvánuljon meg, hogy tökéletesek és hibátlan emberek legyetek, semmiben sem mutatván fogyatkozást.

5Ha pedig valakinek fogyatékos a bölcsessége, kérje Istentől, aki azt mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül megadja, és úgy adatik majd meg néki (a bölcsesség).

6De hittel kérje, semmit sem kételkedvén, mert a kételkedő hasonló a tengerhullámhoz, amelyet a szél mozgat, és ide-oda hány-vet.

7Ne gondolja az olyanféle ember, hogy kap majd valamit az Úrtól,

8a kétlelkű és minden ő cselekedetében tétovázó ember.

9A SZEGÉNY ÉS A GAZDAG A megalázott sorsban élő atyafi dicsekedjék az ő magas méltóságával,

10a gazdag pedig az ő eljövendő megaláztatásával, mert úgy el fog múlni, mint a fű virága.

11Ugyanis felkél a nap és hőségével elszárítja a füvet, és annak virága lehull, és szépsége elvész; úgy enyészik el a gazdag is minden ő vállalkozásával együtt.

12HITÜNKNEK MEG KELL NYILVÁNULNIA AZ ÉRZÉKI VÁGYAINKBÓL SZÁRMAZÓ KÍSÉRTÉSEKBEN IS Boldog az a férfiú, aki a kísértésben helytáll, mert - kiáltván a próbát, - megkapja az életnek koronáját, amelyet az Úr az őt szeretőknek ígért.

13Egy megkísértett ember se mondja: Istentől kísértetem meg; mert Isten nem kísérthető meg a gonosztól, és ömaga sem kísért meg senkit.

14De mindenki úgy kísértetik meg, hogy a saját vágya által csábíttatik és csalogattatik;

15azután amikor a vágy fogant, bűnt szül, a bűn pedig teljesen véghezvitetvén, halált nemz.

16Szeretett atyámfiai, ne tévelyegjetek!

17(Nem kísértés, hanem) csak sokféle jó adomány és sokféle tökéletes ajándék száll alá felülről a mennyei világosság Atyjától; Őbenne nincsen változás, vagy világosságnak és sötétségnek váltakozása.

18Akarata szerint teremtett minket az igazságnak igéje által, hogy valami zsengéje legyünk az Ő teremtményeinek.

19HITÜNKNEK MEG KELL NYILVÁNULNIA CSELEKEDETEINKBEN: AZ IGÉNEK CSELEKVŐI LEGYÜNK, NE CSAK HALLGATÓI Szeretett atyámfiai, értsétek meg ezt: Legyen minden ember gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra;

20mert a férfiú haragja nem cselekszi azt, ami Isten igazságosságának (üdvözítő akaratának) megfelel.

21Vessetek el azért magatoktól minden piszkot és mind-mind a sok gonoszságot és fogadjátok be szelídséggel a belétek plántált igét, amelynek van ereje arra, hogy lelketeket üdvözítse.

22Az igének pedig cselekvői legyetek, és ne csupán hallgatói, mert ezzel megcsalnátok önmagátokat.

23Mert ha valaki az igének csak hallgatója, de nem cselekvője is, az olyan hasonló ahhoz az emberhez, aki egy tükörben megtekintette a maga testi ábrázatát;

24megtekintette ugyan magát, de elment és tüstént elfelejtette, hogy milyen volt.

25De aki mélyen beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és a mellett megmarad, mivelhogy nem feledékeny hallgató, hanem tettrekész cselekvő: az olyan ember boldog lesz az ő cselekvése által.

26Ha valaki azt véli, hogy ő vallásos, de nem zabolázza meg a nyelvét, az megcsalja a maga szívét; annak értéktelen a vallásossága.

27Tiszta és szeplőtelen vallásosság az Isten és Atya színe előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és erkölcsileg tisztán megőrizni magát a világtól.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for James 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.